Hagyományőrzés

2023.12.14. 14:53

Tovább él a hagyomány: christkindlik találkoztak Várgesztesen

Téli hangulatban, vastag hótakaróval borított óriásfenyők szomszédságában, a várgesztesi Faluházban rendezte meg a német nemzetiségi önkormányzat a Christkindl találkozót – adta hírül a vargesztes.hu.

Kemma.hu

Hagyományos viseletekben adták elő a műsorukat

Forrás: vargesztes.hu

Pillmann József elnök köszöntötte a megjelenteket, köztük Rising Károlyné polgármestert, Harasta Renátát, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Komárom-Esztergom vármegyei regionális irodájának vezetőjét, Rohrbacher János plébánost, s kiemelten a csoportok vezetőit.
A német nemzetiségi önkormányzat elnöke visszaemlékezésében elmondta, hogy 2015-ben határozták el először, hogy megszervezik a Christkindl találkozót, és ezt a hagyományt minden évben megtartják. Az elhatározásukat pár évvel ezelőtt még a Covid sem tudta megtörni, hiszen segítségükre siettek az online tér adta lehetőségek. 

Pillmann József örömét fejezte ki, hogy évről évre ugyanazok a csoportok érkeznek Várgesztesre, akik a kezdetektől fogva jelen vannak az eseményen. Végezetül kiemelte, hogy a hagyomány tovább éltetésében rendkívül nagy szerepe van a felkészítőknek, majd átadta a szót Hartdégen Sándornénak. A dalkör vezetője megköszönte a gyerekeknek, hogy már legalább egy hónapja lelkesen készültek az előadásra, majd sorban felkonferálta a fellépőket, néhány szóban azt is ismertetve, hogy a különböző településeken hogyan őrzik a Christkindl hagyományt a gyerekek.

Az első szereplők a Kecskédi Általános Iskola diákjai voltak, akiket Tomayer Judit német nemzetiségi tanítónő tanított be. Második fellépőként érkeztek a vértessomlói gyerekek, akik kivétel nélkül tagjai a Vértessomlói Német Nemzetiségi Tánccsoportnak is. Őket követte a tarjáni csoport, melyet hagyományosan mindig a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola hatodik osztályos tanulói alkotnak. A legutolsó előadók a várgesztesi Christkindlik voltak, akik idén két csoporttal is bemutatkoztak. 

A játékot és a dalokat a dalkör tagjai tanították be a gyerekeknek, akik ezeket nagyon hamar el is sajátították, és szívesen jártak a próbákra annak ellenére, hogy sok olyan gyermek van, akinek családjában már nincsenek német származású felmenők. A program a Német Nemzetiségi Dalkörrel zárult, akik német nyelvű dalcsokrot nyújtottak át a közönségnek, majd a nemzetiségi önkormányzat ismét bebizonyította vendégszeretetét: finomságokkal invitálta maradásra nemcsak a fellépőket, de az őket elkísérő szülőket, érdeklődőket is.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában