Beruházás

2023.12.06. 18:00

Több évtizednyi várakozás után teljesülhetett a kesztölciek álma az útfelújítással

1,2 milliárd forint összegű projekt keretében újulhatott meg Kesztölcön az alsó bekötőút.

Kemma.hu

Megtekintették a teljesen felújított kesztölci alsó bekötőutat

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Régi álma valósult meg a helyieknek azzal, hogy több évtizednyi várakozás után a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a „Közlekedésfejlesztés Komárom-Esztergom megyében III.” című, több mint 1,2 milliárd forint összegű projekt részeként kiváló minőségben megújult az alsó bekötőút. 

Barabás Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: Kesztölc mellett Bokod, Kömlőd és Tata térségében is voltak beruházások, összesen 5,8 kilométernyi útszakaszt újítottak fel. Farkas Krisztina polgármester megjegyezte: örömmel értesültek márciusban arról, hogy a kivitelezést végző Swietelsky Magyarország Kft. megkezdte a munkát. 

Bár az egyik patakhídnál felmerült problémák miatt a vártnál tovább tartott a kivitelezés, a lakosok türelemmel vártak a felújítás befejeződésééig. Úgy véli, hogy az idei fejlesztés javítja a településképet és hozzájárul a közlekedési infrastruktúra város és vidék közötti egyenlőtlenségének csökkentéséhez is.

A fejlesztést finanszírozó határozatot a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat koordinációja és támogató döntése tette lehetővé.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában