Országjárás

2023.12.01. 11:27

Szentkirályi Alexandra Esztergomban: a brüsszeli döntések, szankciók nem hozták el a békét

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő volt a Fidesz-KDNP november második felében indult országjárás esztergomi állomásának szónoka. A november 30-ai, a Szent Adalbert Központban megtartott eseményt a Védjük meg a szuverenitásunkat! mottó jegyében, a nemzeti konzultációban olvasható témák alapján rendezték meg.

Pöltl Zoltán

A kormányszóvivő a konzultáció kitöltésére buzdította a jelenlévőket

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. Z.

A Szent Adalbert Központban Szentkirályi Alexandrát és a fórum résztvevőit Hernádi Ádám polgármester, a Fidesz választókerületi elnöke köszöntötte. Az esztergomi fórumon tartott beszédében Szentkirályi Alexandra többek között elmondta, hogy az országjárással a Fidesz-KDNP célja az, hogy elmondják az embereknek, hogy a kormányzatra és az országra minden korábbinál nagyobb a külső nyomás, emiatt ez a nemzeti konzultáció kiemelt fontosságú, hogy a kormányzat - ahogy mindig is - a választópolgárok véleménye alapján dönthessen. 

Szentkirályi Alexandra hozzátette: „Brüsszel éppen a válságsorozat közepette állítja nehéz helyzetbe Magyarországot, például a migrációs kvóták, a genderideológia szorgalmazásával, vagy a magyar vívmány, a rezsicsökkentés eltörlésével.” 

A kormányszóvivő mondandójának többször is visszatérő eleme és egyben zanzája volt, hogy a nemzeti konzultáció azért fontos mert így a magyarok megüzenhetik Brüsszelnek, hogy nem engednek a magyar érdekekből és az ország szuverenitásából. A kormányszóvivő Ukrajna kapcsán kifejtette, hogy a brüsszeli döntések, szankciók nem hozták el a békét, sőt, Oroszország nem torpant meg, a háborús konfliktus pedig nem enyhült. A fórum további részében a politikus hozzátette: Magyarország az Európai Unióban képzeli el a jövőjét, de nem egy ilyenben, mint a mostani, brüsszeli vezetésű közösségben. 

A kormányszóvivő a fentieken túl a nemzeti konzultációs íven lévő kérdésekről is beszélt, arról az ívről, ahol a rezsitámogatás, az extraprofitadó és a kamatstop megtartása, a migránsgettók, a brüsszeli támogatások, az Ukrajnának küldendő még több EU-s pénz és fegyver, Ukrajna EU-s tagsága, az ukrán génmódosított gabona, a gyermekvédelmi törvény és a „guruló dollárok” témakörei is szerepelnek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában