Visszatekintő

2023.12.31. 09:28

Komárom 3 emlékezetes rendezvénye 2023-ban

Éves visszatekintőnkben Komárom három nagy rendezvényét idézzük fel.

Körtvélyfáy Dina

Elismeréseket adtak át, megnyitották a látogatóközpontot

Az idén is több tízezren vettek részt a Komáromi Napok - amely április 6-tól május 1-ig tartott - rendezvénysorozaton, amelyet a koronavírus-járványt követően, 2019 után tudtak ismét újra úgy megrendezni, mint korábban.

Az esemény Észak- és Dél-Komárom közös ünnepi testületi ülésével indult a Csillagerődben, ahol átadták a díszpolgári címeket, a Pro Urba díjakat és a polgármesteri elismeréseket. Az idén Dél-Komáromban két díszpolgári címet ítéltek oda idén, az elismeréseket dr. Molnár Attila és dr. Baksa-Ströcker Renáta jegyző adták át. A város díszpolgára lett Hamrák Zsófia, korábbi önkormányzati képviselő, illetve Szabó Ferenc, az Egressy Fúvószenekar karnagya, az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára.

Pro Urbe Komárom Emlékérmet vehetett át Benczik Attila, a Szőnyi Dolgozók Horgász Egyesület elnöke, dr. Schler Szilvia gyermekorvos, az idén hetvenöt éves Komáromi Horgászegyesület nevében Kállai Ferenc, Kőrösi Flórián, a Monostori Kulturális Egyesület elnöke, Vas Gyuláné, a Komáromi Nőklub elnöke. Polgármesteri díjban részesült Dikász Lászlóné, a Koppánymonostori Őszirózsa Nyugdíjasklub vezetője, a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők egyesület és a Szőnyi Alkotóműhely.

A rendezvénysorozat egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a Brigetio Öröksége Látogatóközpontot átadása volt, amely egyebek mellett modern környezetben enged betekintést az ókori rómaiak mindennapjaiba. Számadó Emese múzeumigazgató örömét fejezte ki azért, hogy a Komáromi Klapka György Múzeum új otthonra találhatott, és modern körülmények között tudják bemutatni kiállításaikat a nagyközönség számára. Az esemény végén dr. Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora ismertette, milyen leletek kaptak helyet a Komáromi Klapka György Múzeum római kori állandó kiállításán.

Tépett húsos szendvicsek, hamburgerek, pizzák a Jókai ligetben

Június elején első alkalommal rendezték meg Komáromban a Food Truck Show-t és Pikniket. A rendezvény rengeteg látogatót vonzott, a résztvevők pedig nem csupán az ételeket, hanem az előadók műsorát és a kísérőprogramokat is élvezhették. Tépett húsos szendvicsek, hamburgerek, pizzák készültek sorra a Jókai ligetben. Az eseményen napközben is alig lehetett lépni, estére pedig teljesen megtelt a helyszín, minden túlzás nélkül vadászni kellett a helyekre azoknak, akik ülve, vagy éppen állva, de asztalnál szerették volna elfogyasztani ételüket.

Sütőtökös mandulafagylalt dióvariációkkal lett az idei nyertes

Somodi János sütőtökös mandulafagylalt dióvariációkkal elnevezésű finomsága lett az év fagylaltja. Az idei szakmai megmérettetésnek a komáromi Jókai liget adott otthont július elején. Rengeteg érdeklődő kóstolta meg a különleges fagyikat.

– Az év fagylaltja verseny nagyon jó szakmai megmérettetés – mutatott rá Erdélyi Balázs, Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. – A mi munkánk nagyon kreatív, minden nap játszunk az ízekkel, megpróbáljuk meglepni a vendégeket. Ebben az évben például sok kollégánk nepáli, vagy egyéb egzotikus borsokat használt. Teljesen véletlen, hogy pont a csoki világnapjára esett a rendezvényünk, de ha már ekkor van, külön csokoládé kategóriát is hirdettünk.

Sági Szilárd gasztrokibic, a közönségzsűri tagja azt mondta, reméli, hogy jövőre lesz komáromi Jókai-palacsinta ízű fagylalt is, hiszen ezúttal is lehetett sós fagyit kóstolni, például sajtos-tejfölös lángos ízűt.

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában