15 év

2023.12.10. 14:26

Jubileumot ünnepeltek a komáromi barantások, új tagok jelentkezését is várják

A napokban ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját a komáromi Tolma Baranta Sportegyesület – írta a komarom.hu.

Körtvélyfáy Dina

A csoport gyakran tart bemutatókat

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

– Megalakulásunkkor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy olyan magyar hagyományokat őrző csapatot hozzunk létre, amely összeköti Észak- és Dél-Komáromot, erősítve a nemzeti öntudatot és az őseink hagyatékához való ragaszkodást – mondta Herczeg István, az egyesület elnöke. 
Dr. Molnár Attila polgármester hangsúlyozta, a komáromi barantások jó példát mutatnak abban, hogy milyen sokra viheti egy közösség, ha képes az összetartásra, tiszteli a hagyományokat és továbbviszi az ősöktől kapott értékeket. 

A barantások 2017-ben polgármesteri díjat kaptak, majd a város támogatásának köszönhetően egy jurtát is építettek, ahol különféle kiállításokat is szerveznek. Idén a Baranta Mozgalom bekerült a Felvidéki Értéktárba, ahonnan már a Magyar Értéktárba is felvételre javasolták őket. Az egyesület továbbra is várja azon fiatalok jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának és tanulnák a népi harcművészetet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában