Aláírásgyűjtés

2023.12.09. 12:57

Esztergomban tiltakozott az MHM az elektronikus fizetési eszközök ellen

Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője a párt esztergomi aktivistáival együtt állt ki Esztergom forgalmas pontjára, hogy véleményük szerint fajsúlyos témákban tájékoztassák a járókelőket.

Pöltl Zoltán

A készpénzhasználatért is síkra szálltak

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. O. Z.

A MHM pandémia szerződés témája mellett ezúttal a készpénzhasználatért is síkra szállt. A december 9-ei utcai aláírásgyűjtésnél Apáti István többek között kifejtette: pártja ellenzi, hogy „a mindenkire veszélyt jelentő WHO pandémia szerződés, mely a nemzetállamok, így Magyarország kezéből kivegye a hatásköröket, és az Egészségügyi Világszervezet marxista-terrorista kategóriába tartozó vezetője és barátai döntsék majd el mikor van járványhelyzet Magyarországon, és milyen tilalmakat és korlátozásokat kell bevezetni.”

A képviselő arról is beszélt, hogy a készpénzhasználat nyújtotta szabadság a magyaroknak számára fontos, ezért tiltakoznak a totális kontrollt és totális irányítást célzó, a készpénzt elhagyó elektronikus fizetési eszközök minden területre vonatkozó használata, elterjedése ellen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában