Különleges időutazás

2023.12.19. 15:15

Egykori és mai Christkindl szereplők mutatták be a német betlehemes hagyományt Tarjánban

Christkindl, vagyis német betlehemes kiállítás nyílt a tarjáni tájházban.

Kemma.hu

Különleges hangulata volt a rendezvénynek

Forrás: Fotó: Facebook/Kultúr-a Tarján

Fotó: Dr. Fulajtar Pal

A Tarjáni Német Nemzetiségi Egyesület szervezésében létrejött kiállítást egy izgalmas gyűjtőmunka előzte meg. Ennek eredményeképpen az érdeklődők a hagyományos tarjáni christkindlis viseletbe öltöztetett babák mellett a lakosoktól kapott régi fotókat, 1991-ig visszamenőleg rögzített filmfelvételeket és egyéb relikviákat tekinthetnek meg. Különlegessége, hogy az érdeklődők bepillanthatnak a településen a mai napig élő karácsonyi hagyománynak a történetébe. 

A megnyitó során a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai számos, egykor szintén betlehemező fiatallal és felnőttel adták elő a tájház színpadán a betlehemes játékot, mely sokak számára jelentett megható pillanatokat és repítette őket vissza gyerekkoruk karácsonyába.  

A kiállítás január végéig tekinthető meg - tudatta Bachmann Katalin művelődésszervező. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában