RáHangoló

2023.12.10. 21:44

A három fenyőfa történetével ismerkedhettek meg a gyerekek az Agorában

A három fenyőfa című angol mesével ajándékozta meg a gyerekeket és családokat az Agorában a RáHangoló Produkció.

Kemma.hu

Ocskai Gabriella, Tóth Zsóka és SImó Anna adta elő a mesét a gyerekeknek

Forrás: 24 Óra

Fotó: S.G.

A kitartó havazás ellenére megtelt az intézmény aulája, s Ocskai Gabriella, a produkció háziasszonya köszöntötte a megjelenteket. A zongora mellett Simó Anna fuvolán működött közre, és a kedves történetet Tóth Zsóka előadóművész mondta el a gyerekeknek sok-sok zenés bejátszással.

Kiderült, hogy a Télapó a nagy, a közepes és a kisebb fenyőfa mellett melyiket választotta, s vitte el száncsengőn egy kisgyermeknek, s az is, hogy melyikben kapott menedéket egy vacogó kismadár.  Közben felcsendültek gyönyörű dallamok, s a gyerekek együtt énekelték az előadóművészekkel a Hull a pelyhest, s a Kiskarácsonyt is.

Az előadás különlegessége az volt, hogy a RáHangoló Produkció támogatóknak köszönhetően rászoruló családoknak biztosított lehetőséget arra, hogy ajándékként megismerkedhessenek advent második vasárnapján A három fenyőfa történetével. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában