2023.11.01. 06:55
Tatabányai esperes: méltóságteljes szent csendben gondoljunk szeretteinkre
Mindenszentek és Halottak napja kapcsán kérdeztük Gedő Attilát, tatabányai címzetes esperest. Elmondta: a keresztény emlékezés része, s mindenkinek van szerettei között olyan, aki már eltávozott az örökkévalóságba. Imáinkban mindig velünk vannak, ám egy évben két olyan nap van, amikor értük imádkozunk.
– Mindenszentek napján azokra gondolunk, akik üdvözültek, vagyis az angyalokra, a szenteke, a példaképeinkre. A halottak napján, az elhunytakért ajánljuk fel a szentmisét. Gondolunk azokra is, akiknél elsőáldozók voltunk, vagy a szentségeket kiszolgáltatták.
A temetőben gyertyát gyújtunk, imádkozunk, részt veszünk a szentmisén és a szentáldozásban fejezzük ki szeretteinknek a megváltását. A méltóságteljes szent csend, amikor szeretteinkre gondolunk, és önmagunkban is rendezzük a dolgokat, az nagyon fontos
– mondta a címzetes esperes.
Sírszentelés ebben az időszakban gyakoribb.
– Ha valakit úgy búcsúztatunk, hogy az új síremlék már a szertartásig elkészül, akkor mielőtt a koszorúk felkerülnek, megáldom, és megszentelem azt. Felújító szentelést is kérnek a régi síremlékekre és a nagykeresztet is minden évben megáldjuk és megszenteljük. Más napokon is van lehetőség a plébánián kérni a sírok áldását.
Gedő Attila beszélt arról is, miként érdemes élnünk, s hogy létezik-e az elmúlásra való felkészülés.
− Felkészülni az elmúlásra aligha lehet – mondta. – Ami fontos: a minőségi és szeretetteljes élet – tette hozzá a címzetes esperes.