2023.11.12. 14:18
Milliárdokat túrázunk el a Pilisben
Évente akár 4 milliárd forintnyi összeget is elköltenénk a pilisi erdei túrázásra – derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem 2020-as adatokat feldolgozó kutatásából. A magyarországi erdei szabadidős tevékenység teljes éves értéke mintegy 39 milliárd forint, ez az ország erdeiben évente kitermelt fák piaci értékének ötödrésze.

A természetjárás kedvelt rekreációs formának számít itthon is
Forrás: 24 Óra
Fotó: F. P.
A közlemény szerint ingyenesnek és gyakran magától értetődőnek vesszük a minket körülvevő zöld környezetet, ám ennek az állapotnak a megléte ma már korántsem evidens. Széchy Anna és Szerényi Zsuzsanna, a Corvinus kutatói esettanulmányként az egyik legnépszerűbb hazai kirándulóhely, a Pilisi bioszféra-rezervátum rekreációs értékét kívánták megbecsülni, vagyis igyekeztek pénzben kifejezni az adott táj természeti tőkéjének értékét.
Az UNESCO kezdeményezése nyomán létrejött magyar természetvédelmi terület, a Pilis és a Visegrádi-hegység egy részét fedi le. A helyszínválasztásnál az is döntőnek bizonyult, hogy a természetjárók leginkább az őshonos erdőket értékelik leginkább. A kapcsolódó tanulmány a Sustainability tudományos folyóirat 2023. februári különszámában jelent meg.
A Corvinus kutatói a 38,6 ezer hektárnyi hegyvidéki erdő szabadidős értékének megállapításához az úgynevezett utazásiköltség-módszert használták. Azt számították ki, hogy az odalátogatók mennyi pénzt és időt szánnak az adott terület felkeresésére. A munka során a Pilisi Parkerdő Zrt. megbízásából 2017–2018-ban végzett látogatószámlálások adataiból indultak ki. Figyelembe vették az odautazási költségeket és a látogatással eltöltött idő alternatív költségét is. A Pilisi bioszféra-rezervátumban a kirándulók erdei kikapcsolódásának pénzbeli értéke 2020-ban körülbelül évi 3,8 milliárd forint volt, az inflációval kalkulálva jelenleg 4,6 milliárd forint körül alakul ez az érték. Egy átlagos félnapos látogatás a Pilisben 2900 forintot, egy egész napos túra mintegy 5000 forintot ér meg a természetjáróknak. Érdekesség, hogy egy átlagos magyarországi erdőlátogatás értéke 870 forint.
Sokan látogatják a kilátót
A tanulmányban azt is kiemelik, hogy a természetjárás kedvelt rekreációs formának számít itthon is, a megtett magyar erdei túrák, séták száma évente mintegy 40-50 millió lehet.
A Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint Magyarország aktív korú lakosságának 48,7 százaléka túrázik legalább alkalmanként, Lengyelországban, illetve Németországban ez a szám 85 százalék, valamint 76,4 százalék körül alakul.
A túrázók a Pilisbe átlagosan 40-50 kilométeres távolságból érkeznek, a Dömös közigazgatási területén található Prédikálószéki-kilátónál például egy hétvégén akár 15-17 ezren is jártak 2018-as adatok szerint, ami a pandémia ideje alatt további 25-30 százalékkal nőtt.