Jegyzet

2023.11.27. 21:00

Bevásárlókörút

„Ráérünk még, hol van még karácsony?!” – ez a mottóm a karácsonyi bevásárlás kapcsán, ráadásul gyermekkoromtól kezdve bevált szokássá vált, hogy az utolsó pillanatokban kerestem fel a boltokat. Persze addigra már mindenki megbolondul, felbolydult méhkashoz hasonlítanak az üzletek, kis túlzással mindent visznek, ami még eladó.

Walczer Patrik

Egyetemi éveim alatt igyekeztem a legtöbb vizsgát még az ünnepek előtt letudni – más kérdés, hogy szinte mindig megbuktam, így januárban jöhetett a repeta –, ezért sokszor csak szenteste előtt, vagy aznap délelőtt szaladtam egy kört a városban. Bevallom, sok felesleges tárgyért adtam ki súlyos pénzeket, hiába láttam és vettem meg például csipogós ébresztőórát jó áron. Bár örömmel adtam, az érintett talán sosem használta. A másik pedig, hogy egyszerűen a napi teendők mellett nem áll rá az agyam az ajándékokon való gondolkodásra sem, másrészt kissé kényszeresnek is veszem, hogy feltétlen kell adnunk valamit. Hisz mit sem ér, ha csak azért adunk valamit, hogy megfeleljünk a társadalmi normáknak. Gyerekként mindig készítettem valamit, igyekeztem mosolyt csalni az arcokra. Egy rokonom így kapott egy cipős dobozt, melyben egyre kisebb és kisebb dobozok voltak egymásba helyezve, mígnem elért a gyufaskatulyáig, melyben egy ötforintos pihent. Talán idén is a kreatív oldalamat kellene elővennem és akkor a pénztárca sem vékonyodna és az agysejtek sem pusztulnának el a frusztrált tömegekkel teli boltok miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában