Az első nagy kaland: a Nagypolák és a tripla leszúrt Rittberger esete

Első autónkat feleségem apjától kaptuk. A négykerekű ugyan már nem volt mai csirke, de negyven-egynéhány évvel ezelőtt, egy „nagy Polski” úri járműnek számított. Amikor elhoztuk az autót, nyár derekát írtunk. Ám nekem még nem volt jogsim. Aztán amire megszereztem, beköszöntött a tél. Teszem hozzá, elsőre összejött, de ugye egy ilyen – még ha sikeres is – gépjárművezetői vizsga azért néhány hónapot igénybe vett.

Petrik József

Kis családommal egyik első utunk, egy hétvégén a nagyszülőkhöz vezetett. Ám az addig csak nyálkás, ködös idő reggelre havasra, sőt, jegesre váltott. Én azért az ifjak bátorságával és a kezdők önbizalmával vágtam neki az útnak. Már az utca végén kalamajka szakadt a nyakamba. A kanyarban gázt adtam, az autó pedig elindult a betonozott szélű árok felé. A féket csak egy tizedmásodpercre nyomtam meg. Éreztem, hogy ez hiba volt. Így hát rábíztam magam a Jóistenre és a motorfékre. Aztán a gép, centikkel az esőcsatorna előtt megállt. Ez az eset óvatosságra intett.

Ennek dacára, az emelkedő derekánál, a sportcsarnok tájékán, gázt adtam. A nagy Polski ezt egy tripla leszúrt Rittbergerrel hálálta meg. A szemben lévő tűzoltóság parkolójában kötöttem ki. Az általam bemutatott piruett bármelyik műkorcsolya versenyen kivívta volna a pontozók elismerését. De ez talmi siker lett volna, ha magunkat és a kocsit összetöröm. Végül célba értünk, és hétfőn „elrohantam” leváltani a nyári gumiabroncsokat télire… Szerencsés cserebere volt.