2023.11.28. 19:56
A Viszkissel nem volt kész rablás fotózkodni a komáromi vásáron, de mákos tésztát enni...
Negyvenezres műfenyőt, műanyag kacatokat és néhány valóban kézműves terméket is találtunk az észak-komáromi András-napi vásárban.

Az Esztergom-Búbánatvölgyben élő Ambrus Attila ebben az évben is elvitte kerámiáit Észak-Komáromba
Forrás: 24 Óra
Fotó: K. D.
Ebben az esztendőben sem maradt el az András-napi vásár Észak-Komáromban, a vár melletti területen. A novemberhez illő, hűvös idő senkit nem riasztott el, igencsak szemfülesnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki parkolót is találjon magának, még akkor is, ha sokan gyalog vágtak neki az útnak, előre sejtve, hogy mekkora kavarodás lesz a környéken.
A vásár bejáratánál észrevettük, hogy a tavalyi árhoz képest drágább lett a tejkaramella, de beljebb haladva még magasabb ár jött velünk szembe. Elméletileg kézművesvásárról van szó, az árusok egy része azonban kissé bóvli dolgokat árult. Rengeteg a kínainak tűnő ruha, játék, szőnyeg és a kézműves termékek között sem mindegyik túl fantáziadús. Egyedibb holmi volt a valódi virágból készített ékszerárus, vagy éppen Ambrus Attila kerámiái. Utóbbit rengetegen keresték fel a vásár ideje alatt.

Fotó: K. D. / Forrás: 24 Óra
– Mindjárt jön a párom és szeretne vásárolni egy bögrét. Utána kérhetünk egy közös képet is? – kérdezte egy fiatalember egy kicsit félénken.
– Nem kell ahhoz vásárolni, gyertek nyugodtan – bátorította a Viszkis őket, akik mégis ragaszkodtak a vásárláshoz is.
Aztán jöttek az újabb és újabb vásárlók, akiknek az Esztergom-Búbánatvölgyben élő Ambrus Attila személyre szabottan is igyekezett tanácsot nyújtani a megfelelő kerámiatárgy kiválasztásához.
A standok számos étket is kínáltak. Nem hiányoztak az édességek, mézeskalácsok, cukrok, téli fagyik a kínálatból, de az igazán nagy sikert a kürtőskalács aratta, minden árusnál hosszú sor kígyózott, és még az igencsak borsos ár sem riasztotta el a vevőket. Voltak emellett sajtok, hústermékek, füstölt halak, amelyeknek szagát már messziről lehetett érezni. Hogy ne menjünk haza üres kézzel, egyet ki is választottunk belőlük. Az íze később nem okozott csalódást, ám azért nem ez lesz a kedvenc fogásunk.
A vásár frissnek tűnő ételeket kínáló bódékkal végződött, egyebek mellett lángost, hurkát, sült kolbászt, vagy éppen a lacipecsenyét is kínáltak a megfáradt vásározóknak. Bár a slágerétel a Kofolával leöblített sült kolbász volt, mi mákos tésztát választottunk házi lekvárral. A kellemesnek tűnő árról kiderült, 10 dekagrammra vonatkozik, így aztán vélhetően életünk legdrágább mákos tésztáját fogyaszthattuk el.

Fotó: K. D. / Forrás: 24 Óra