Egyenruhások fókuszban

2023.10.27. 18:10

Villogtak a szirénák, készültek a sebsminkek a tatabányai Kék lámpás napon

Sok kisgyermek szeretne rendőr, tűzoltó vagy katona lenni, október 27- én, pénteken bizonyára még többen így gondolták. Az idén is teret adott a tatabányai Vértes Center a szirénások mindennapos munkáját bemutató rendezvénynek, a Kék lámpás napnak.

Wágner Zsanett

Ellepték a tatabányai plázát a kéklámpások és az érdeklődők

Forrás: 24 Óra

Fotó: H. B.

Az esemény beváltotta a hozzá fűzött reményeket: már a kezdetekkor sokan érdeklődtek a rendőrök, a tűzoltók és a katonák standjainál. A forgatagban találkoztunk Gányai Balázs rendőrségi szóvivővel, aki lapunk érdeklődésére elmondta, évről évre népszerű az ujjlenyomatvétel és a Kresz-teszt. Szerinte sok fiatal kitölti a lapot, de az idősebb generáció is szívesen válaszol a vezetéssel kapcsolatos feleletválasztó kérdésekre - mondván, soha nem árt ismételni az egyszer már megtanultakat kitöltik.

Ezenkívül a Vöröskereszt megyei szervezete is kitelepült, ahol többen kértek sebsminket Zigó Jana és Anett megyei elsősegélynyújtó vizsgakoordinátortól, aki szorgosan festette az érdeklődők karjára a szúrt és vágott sebeket, az ételszínezékkel vegyített sólisztgyurmát. Többek között a 17 éves Hanna is kapott a hasába egy kést, a seb pedig rémisztően hasonlított egy eredeti sérüléshez.

Mint kiderült nem volt véletlen az alapos munka, hiszen a szirénások közös feladatra készültek és szakszerűen ellátták a gimnazista korú lányt. Ezenkívül életmentéssel kapcsolatos kérdéseket kaptak az apróságok, de színezhettek is az érdeklődők. 

A komplexum előtt pedig egy rabszállító autó parkolt, ami az idei év újdonságának számított a kiállított járművek tekintetében. A program hűen bemutatta, hogy dolgoznak együtt a szirénások.

Közös akció

Az idei programban részt vettek az Országos Mentőszolgálat, a vármegyei rendőr-főkapitányság és katasztrófavédelmi igazgatóság, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Honvédség valamint a Büntetésvégrehajtási Intézet munkatársai. A Magyar Honvédség szakemberei szívesen osztották meg a a kadét program fontos tudnivalóit, főként a közismereti képzést, az ágazati szakképzést, de szó volt a honvédelmi táborokról és haditorna versenyekről is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában