2023.10.04. 11:08
Tiszta szívvel tanítottak felelős állattartásra Tatán, az Állatok világnapján +fotók
Az Állatok Világnapja alkalmából két tatai intézménybe is ellátogattak a Tiszta Szívvel az Állatokért Alapítvány szakemberei, ahova természetesen négylábú barátaikat is vitték magukkal.
Az Állatok Világnapja alkalmából két intézménybe is ellátogattak a Tiszta Szívvel az Állatokért Alapítvány szakemberei
Forrás: Beküldött
Zádoriné Csordás Valéria, az alapítvány vezetője elmondta, hogy hétfőn a Tatai Fürdő Utcai Néphagyományőrző Óvodában egy nagyon kedves, játékos foglalkozással töltötték el a délelőtti órákat.
Ebben pedig segítőjük ezúttal Takács Zsófi és két tündéri kutyusa, Artur és Zoé voltak. Kedden délelőtt pedig a tatai Jázmin iskolában jártak, ahol a foglalkozás sztárjai Gergő és Regina nevű hű négylábú segítőtársaik voltak, akik szokott módon tündéri formájukat hozták, és az összes simit is begyűjtötték. A látogatást a gyerekek mindkét intézményben adományokkal hálálták meg.
![](https://cdn.kemma.hu/2023/10/NH-Df9ECwYVw6c7tzjrsV-Q5WVSo0JQB3Fj-QoltG00/fit/1200/1600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QxMzMyOTczNTgwYjRlOTU5MjA1MjJlNDIzMzY4ZTY4.jpg)
Forrás: Beküldött
− Alapítványunk az állatmentés mellett célul tűzte ki, hogy részt vesz a felelős állattartásra nevelésben, ezért elindítottuk „Fiatalokkal a felelős állattartásért” nevű programunkat. Óvodákba és iskolákba járunk állatvédelmi foglalkozásokat tartani − mondta Valéria.
Állatok Világnapja oviban és suliban Tatán
Fotók: beküldött