Biztonság

2023.10.14. 15:38

Térfigyelő kamerarendszer Pilismaróton? A bál bevételéből lehet biztonságosabb a település

Fontos mérföldkőhöz érkezett Pilismarót – adta hírül közösségi oldalán a Pilismarót Fejlődéséért Egyesület. A szervezet tájékoztatása szerint ugyanis az ajánlatkérések, valamint a kivitelezővel, a település önkormányzatával, valamint a rendőrséggel folytatott többkörös egyeztetések után térfigyelő kamerarendszere lehet Pilismarótnak.

Kemma.hu

A fejlesztésre a költségek nagy részét a tavaszköszöntő bál bevételéből teremtették elő. Mint írják, a kamerarendszer teljes költsége mintegy 1,3 millió forint, így a bálból befolyt valamivel több mint egymillió forintot további 250 ezer forinttal egészíti ki az egyesület. Kezdésként három kamerát telepítenek, egyet a Coop áruház elé, egyet a helyi sportcsarnok melletti játszótérhez, valamint a Köztársaság térre is jut egy a berendezésből. Mint írják, a kamerarendszert az az LNL Group Solutions Kft. telepítheti, amely a dömösi kamerarendszerért is felelős.

A tájékoztatás szerint a rendszer a későbbiek során tovább bővíthető, az eszközök pedig éjszakai felvételek készítésére is alkalmasak. Hozzátették: a polgármesteri hivatalban található szerveren tárolt felvételeket a rendőrség vissza tudja nézni. Az egyesület végül köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a munkájukhoz és ezáltal támogatta a kamerarendszer megvalósulását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában