2023.10.25. 13:49
Novemberben nyílik a tanuszoda, tovább épülhet az újhegyi vízvezeték Tatán
Az októberi testületi ülésen 10 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők. Ezúttal mindent vita nélkül elfogadtak.
10 pontot tárgyaltak a tatai testületi ülésen
Forrás: 24 Óra
Fotó: Goletz-Deák Viktória
Október utolsó szerdáján is összeültek Tata képviselői, hogy döntést hozzanak a várost érintő ügyekben. Ezúttal csupán 10 pontról kellett döntést hozniuk, amik között így is akadt bőven érdekes kérdés.
Az egyik ilyen a tatai felszín alatti vizek aktuális állapotáról szóló tájékoztató volt. Michl József, Tata polgármestere elmondta, hogy már több hónapja, minden hónapban készül egy anyag, ami a felszín alatti és a felszíni vizekkel foglalkozik. Ezeknek az előterjesztéseknek az a célja, hogy figyelemmel kövessük, a város mit tesz a vizeinkért.
– Szeretnénk rendszeresen pontos és egyértelmű, szakemberek által végzett mérésekről beszámolni. Jó hír, hogy elkezdett növekedni a karsztvíz szintje a város alatt. 85 millimétert mértek az év első felében a beszivárgást illetően, ez a korábbi években minimális, vagy nulla volt. Ez okozta, hogy visszasüllyedt a karsztvíz szintje a városban. De ez most jó irányban változik – mondta a polgármester kiemelve, hogy különösen jó példa erre a Fényesen a katonai medence, ahonnan naponta 11 ezer köbméter víz jön ki. Az előterjesztés része volt az Újhegybe tervezett ivóvíz fejlesztés is.
– Elindulhat az ivóvíz új szakaszának az építése is a Hársfa, illetve a Szőlősor utcában. A vízjogi engedély kiadására várunk. Egy szakasz engedélye már megérkezett, így egy ivóvíz kutat már ki tudtunk alakítani az Orbán szobornál. Innen fogjuk majd tovább vinni a vezetéket – árulta el a polgármester.
Megnyílhat a tanuszoda
A városvezető azt is elmondta, hogy a képviselők döntése szerint november 6.-tól újra várja a tanuszoda a gyerekeket. Mivel a tankerület jelenleg nem támogatja az uszoda fenntartását, így az önkormányzat egy kedvezményes bérleti díjjal bocsájtja a csoportok rendelkezésére azt. A tatai köznevelési intézményeknek óránként nettó 20 ezer forint, míg a nem tataiaknak nettó 30 ezer forintba kerül majd az uszoda bérlése. Michl József kiemelte, hogy az uszoda teljes éves költsége mintegy 50 millió forint, amit egyedül nem tud a város kifizetni. Hozzátette: eddig mintegy 500 szülő jelezte vissza, hogy gyermekeik szeretnének úszásoktatásra járni.