Kemma.hu videó

2023.10.05. 15:11

Videó: csúsztak-másztak a terepen a diákok az idei Hexatlonon +fotók

Pénteken délután ismét megmérettették magukat a diákok a tatai laktanyában rendezett Hexatlon sportversenyen, az iskolások mellett kadét diákok is részt vettek.

Szalai Nikolett

Hatalmas autógumival is meg kellett birkózniuk a csapatoknak

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Peter

Az időjárás is kedvezett a Hexatlon elnevezésű sportversenynek, amelyet az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, Tata önkormányzata, valamint diákönkormányzata közösen szervezett. A csapatokat négy tanuló alkotta. Róth Balázs őrnagy Tóth István, az MH 25. Klapka György 1. Páncélosdandár ezredesének jókívánságait tolmácsolta megnyitóbeszédében. Miután a csapatok körbejárták a pályát, megkezdődhetett az „éles helyzet”, indulhatott a verseny. 

– Részünkről az általános iskolások és középiskolások képviseltetik magukat, továbbá minden évben csatlakoznak hozzájuk a vármegyében tanuló kadét diákok is. Ez azt jelenti, hogy tizennégyszer négy versenyző méretteti meg magát most – emelte ki Cserteg István ifjúsági referens.

Különböző erő és ügyességi csapatfeladatokat kellett teljesíteniük az indulóknak. A versenyzők csúsztak-másztak a terepen. Az első Hexatlont egyébként 2019 őszén az Építők parkjában lévő homokos pályán tartották. 

– A televíziós Exatlon című műsor mintájára készült el a tatai verzió, aminek egyébként nagyon örültek akkor a diákok. Esztergályos Patrik volt sokáig ennek a sportversenynek az arca – jegyezte meg. 

Az újabb fejlesztéseknek köszönhető, hogy a Hexatlon különböző helyszíneket járt már meg. Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár azonban egy különleges helyszínt adott a megmérettetésre. 

Kadét diákok is szerencsét próbáltak a megmérettetésen
Fotó: Flajsz Peter / Forrás: 24 Óra

– Van egy indítópályánk, szokás szerint kapuk alatt kell elindulni. Kúszni-mászni kell az akadályon. Majd van egy katonai jármű, az alatt át kell mászni. Utána egy hatalmas autógumit kell húzni, majd végig kell menni tereptárgyakon, és két páncélos járművön keresztül végig kell jönni – mondta Cserteg István.

A lányok is jeleskedtek a tatai sportversenyen
Fotó: Flajsz Peter / Forrás: 24 Óra

– Az utolsó feladatként az egyik csapattagot hordágyon kell egy kijelölt szakaszon végigvinni, miközben egy tanuló az orvosi táskákat cipeli. Végül jöhet a rohanás a célba –  tette hozzá ifjúsági referens. A pályát egyébként kétszer kellett teljesíteniük a csapatoknak, a helyezések az összesített időeredmények alapján dőltek el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában