Rekonstrukció

2023.10.25. 20:31

Karácsonykor már harangjáték szól az esztergomi bazilikából

Esztergomi delegáció jelenlétében öntötték ki az esztergomi bazilika 7,7 mázsás harangját egy innsbrucki gyárban - adta hírül múlt vasárnap az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapja. Török Csaba, a főszékesegyház plébánosa a helyszínen azt nyilatkozta, hogy a bazilika harangjátéka idén karácsonykor fog megszólalni.

Kemma.hu

Török Csaba a bazilika plébániai kormányzója reméli, hogy a harangjáték már karáncsonykor szólni fog

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

Mint az esztergomi-ersekseg.hu cikkéből kiderül, a múlt század elején még hat harang szolgált az esztergomi főtemplomban, melyből négyet az első világháború idején hadi célokra beolvasztottak. Így a harangtoronyban a legnagyobb és a legkisebb harang maradt csupán, mely utóbbit később lecseréltek. A bazilika több éve tartó teljes rekonstrukciójának része a déli, azaz harangtorony felújítása is, melynek újabb állomása az új harangok beépítése lesz.

Erről így írnak a főegyházmegye honlapján közölt cikkben: „Török Csaba felelevenítette: Erdő Péter bíboros és a Főegyházmegye igent mondott a harangszék és a kapcsolódó berendezések teljes újjáépítésére, a Főszékesegyházi Plébánia pedig vállalta az eredeti, hat harangból álló sor rekonstrukcióját. (…) az elmúlt hónapokban elkészült az új, nemes tölgyfából készült, vasalatokkal megerősített harangszék, amely befogadja a megújult harangsort. A technikai berendezések tervezése, előkészítése már folyamatban van.”

A rekonstrukciós munkák előtti időszakban az idő jelzésére volt irányadó az esztergomi bazilika harangtornya, mely a többi ilyenhez hasonlóan a negyed- és egész órákat jelezte külön hangokkal. A nagyünnepek, mint a húsvét idején a nagyharang szólalt meg, akkor nem a gépek által működtetett kalapácsok keltette hang szólt, hanem egy motor által meghajtva meglendítették a 40 mázsás hangszert, melynek hangja – tiszta időben – 30-40 kilométerre is elhallatszik.

A most elkészült új harangok költségeinek fedezésére a bazilika plébániája gyűjtésbe kezdett, melyhez az esztergomi önkormányzat is támogatással csatlakozott. Az írás végén olvasható: „Török Csaba reményét fejezte ki, hogy november végére megérkezik az összes harang Esztergomba. A nagyharang és új járma már október elején hazatért – jegyezte meg, és hozzátette: Amennyiben minden körülmény szerencsésen alakul, december elején sor kerülhet a hat harangtoronyba emelésére.” A plébániai kormányzó ekkor azt a reményét is kifejezte, hogy idén karácsonykor már minden a helyén lesz a bazilika harangtornyában és a hívek a karácsonyi időszakban már hallhatják a harangok játékát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában