Holt levelek, avagy a bor születése

A leszakajtott fürtök kék és zöld kebleiből bogyók lettek, a szőlőszemek darálóba kerültek, majd a présnek adták meg magukat, és most már ott fortyognak magukban a hasas hordók dongáit feszítve. A dűlőkben meg-megzizzennek a kopasz tőkéken az első holt levelek. Ez most már az elcsöndesedés ideje az ültetvényeken. Még akkor is, ha egy-egy hangosabb kurjantás csak felkúszik a pincesorról a hegyoldalra. 

A borosgazdák akár elégedetten dörzsölhetnék a markukat, de az idei esztendő sokszor volt vészterhes. Leginkább a tavasz végi esőzések nyújtották meg a borászok ábrázatát, amikor nem tudták hová kapjanak, hol kell permetezniük, és tudnak-e kellően védekezni a termést veszélyeztető rothadás ellen. Aztán néhány hete megérkezett az igazi szőlőérlelő idő. 

A hűvös éjszakákat és hajnalokat napsugaras napok váltották. Ezzel mintegy bilincsbe verték a szőlőszemekben a kellő mennyiségű cukrot, a „szép” savakat. Megőrizve, mondhatnánk palackba zárva a hegy levének zamatát. Most pedig már ott tartunk, hogy a korai szüretelésű fajták esetében kijelenthető, a murci minősége sokat sejtet. Persze a végső igazság csak két-három hónap múlva derül ki, amikor a gazda az újborral telt csillogó poharát a gyertya fényébe „mártja”, majd belekortyol…