Kegyelet, biztonságban

2023.10.28. 08:51

Ezekre figyeljünk a temetőkben - polgárőrök is segítik a biztonságos emlékezést

Mindenszentek és a Halottak napjához közeledve, a polgárőrök idén is folyamatos bűnmegelőző járőrszolgálatot látnak el a temetőkben, sírkertekben és az urnatemetővel rendelkező templomok környékén.

Goletz-DeáK Viktória

Az Országos Polgárőr Szövetség sajtóközleménye szerint a polgárőrség, együttműködésben a rendőrséggel és az önkormányzatokkal, a települési sajátosságok figyelembevételével, fokozott és folyamatos járőrszolgálatot lát el a Mindenszentek és Halottak napja körüli időszakban a temetők közelében lévő közterületeken, parkolókban és segíti a biztonságos közlekedést. Emellett a polgárőrök az ünnepre jellemző bűncselekmények (rongálások, virágok, mécsesek, koszorúk lopása, a látogatók őrizetlenül hagyott értéktárgyainak eltulajdonítása stb.) megelőzése érdekében nem csak figyelmeztetik a szeretteikre emlékezőket az értéktárgyaik védelmére, de figyelemmel vannak a lopásokra, gépkocsi feltörésekre, rongálásokra, a kialakuló kisebb tűzesetekre és az esetleges rosszullétekre is.

A polgárőrök helyi lakosként – igény esetén – segítik a temetőbe érkezők tájékozódását és a megemlékezés nyugalmát. A járőrszolgálat során a polgárőri tevékenységgel már nem megoldható eseményről soron kívül értesítik a rendőrséget, vagy a biztosítás parancsnokát.

A vármegyei polgárőrszövetség vezetője, Kun Csaba a Kemma.hu-nak elmonda, hogy jelenleg 41 településen van egyesületük, akikkel már egyeztettek a következő napok feladatairól. 

– Minden vármegyei szervezetünkkel egyeztettük, akik kivétel nélkül vállalták, hogy most hétvégén, illetve jövő héten szerdán a temetőkben és azok környékén fogják segíteni a megemlékezőket – mondta a polgárőr.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában