Csendek

Sokaknak tény, hogy a holnapi szerda mindenszentek napja. Talán vannak, akik elgondolkodnak azon, milyen megfontolásból nyert el helyet piros betűs szöveggel, többek meglepetésére, naptárainkban. Ott a helye mindennapjaink életében.

Fenyvesi Károly

Talán gyenge poén annak tükrében, hogy másnap hajnalban minden korosztályunk adott gondolatkörben élő utódjai elhunyt halottaik napjára ébrednek. A gyertya, a mécses kanócát azért ajánlott meggyújtani a sírokon, hogy a nyughelyükről kiszabadult lelkek a sötétben visszataláljanak a sírjukba. Miután sikerrel jártak, nem nyugtalanítják egy darabig napjaink élőit. Sokszor hallott gondolat, hogy a temetők csendje az emberek többségét megnyugtatja. Gyerekemberként sokat ballagtam általános iskolásként falunk temetőjében. Hétköznaponként a szomszédságában élő nagynénikéméknél ebédeltem. Megírtam a leckémet, aztán ha megszólalt az Eternitgyár dudája, indultam haza, fel a hegyre. Időm volt, nevek, évszámok maradtak meg emlékezetemben a sírkövek csendjében. Középiskolásként a vasútállomásra szaladtam le reggelenként a temetőn át. Sok sírkőolvasásra nem volt időm. Hazafelé, fociedzések után meg már többnyire sötétedett. Meg éhes is voltam. Pedig ekkor is csend volt a múlt világában. Mondhatni úgy is, hogy a jelen élőinek jövőjében.

Temetői csendre nem számíthatunk mindenszentekkor, halottak napján. De azért ismét együtt lehet több korosztály. Ha csak lélekben is.