Szögmérő, subler, reszelő

2023.10.20. 17:24

51 évvel ezelőtt végzett esztergomi diákok vették elő az emlékeket a szögmérő helyett

Tizenkét, ötvenegy évvel ezelőtt technikus oklevelet szerzett idézte együtt a múltat osztályfőnökükkel.

Fenyvesi Károly

Nem voltak túlzottan babonásak, ezúttal pont tizenhárman idézték esztergomi négy évüket

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. K.

Az esztergomi Bottyán János Gép- és Műszeripari Technikumban Simon Tibor osztályában ötvenegy esztendővel ezelőtt végzett diákok csoportja találkozott. Kiderült, hogy a felvételire akkor érkezőket nem foglalkoztatta, hogy biztos hírek szerint utolsóként kaphattak négy év múlva, mintegy zárszóként itt technikus oklevelet. Az általános iskolában jó eredményeket elérők az ország minden részéből jelentkeztek az összetett feladatra. A szellemi kapacitást firtató kérdésekkel párhuzamosan fel kellett ismerni például a szögmérőt, a sublert, a reszelőt, illett jól megbecsülni egy fémlemez vastagságát, hosszát, szélességét. Pluszpontokat ért, ha valaki meg tudta mondani, hogy milyen anyagból készült.

Minden találkozás egy nagy ajándék

A múltidéző, a jelenről kevesebbet szóló, a jövőt csak kicsit érintő bottyános csapat találkozójának rangidős tagja a korábbi osztályfőnök, Simon Tibor volt. Az asztal körüli csivitelés megszűnt, amikor megosztotta néhány gondolatát egykori, és mint fogalmazott, mai osztályával. Örömmel szólt arról, hogy sok korábbi tanítványa kér tőle segítséget különböző feladatok megoldásához dokumentumok felkutatásában, beszédek megírásához. Kalocsai születésűként mindkét diplomáját a fővárosi Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán vette át. Osztálya újabb meglepetését átvéve, jelezte, szakítani szeretne a hagyományokkal, osztályával minden találkozás ajándék számára.

Mindezek is gyorsan szóba kerültek a nem túl bonyolult ebédre várva is. A frissen sült rántott sertésborda vegyes körettel, uborkasalátával gyorsan elfogyott, a beszélgetés egy-két koccintás, illetve a sajtos, juhtúrós pogácsák eszegetése közben élénkült meg ismét. Az elmúlt esztendei, az érettségi ötvenedik évi jubileumát köszöntő találkozó után, ezúttal rövidebb volt a fehér asztal. Simon Tibor osztályfőnökkel az élen hat esztergomi sétált ki a szigetre. Ketten Tatabányáról autóztak el a találkozóra, egy-egy korábbi osztálytárs érkezett Komáromból, Leányvárról, Nyergesújfaluról, illetve a megyehatárainkon túli Kecskemétről és Szolnokról, nyolcan már csak a felhők magasságából láthatták őket. Nem lehettek babonásak, pont tizenhárman idézték a múltat.

Borsodivánka, Zalaegerszeg, Tivadar

A kötetlen beszélgetés során egy szakmai téma került terítékre. A napelemek telepítése után kínált lehetőségek viszonylag széles tárháza, illetve a munkálatok során jelentkező gondok megoldása. A srácok csillogóbb szemekkel idézték fel iskolán kívüli közös élményeik sorából például az árokásó borsodivánkai, a Temető utcai borozóval színesített zalaegerszegi, a Tisza nagy árvize utáni, megdöbbentő hangulatú tivadari építőtáboros napokat, illetve a lányokkal együtt az esztergomi MIM-ben végzett közös, suli előtti reggeli munkáért osztálykirándulásra kapott céges buszt. Napjaink családokon belüli történései már nem voltak ennyire örömteliek. Több hozzátartozónak van szüksége ápolásra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában