Szüreti mulatság

2023.09.21. 17:42

Újra kinyitottak a mogyorósbányai pincék - imázsfilmjét is megkapta a település

Harmadik alkalommal rendeztek szüreti mulatságot a Vincellér téren, ahol Kacser Melinda, a rendezvény moderátora köszöntötte a községi, illetve a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat nevében a jelenlévőket.

Walczer Patrik

Vidám szüreti mulatságot tartottak Mogyorósbányán

Fotó: W.P.

Havrancsik Tibor polgármester elmondta, hogy idén is nagy izgalommal és lelkesedéssel készültek a nagy napra, igyekeztek minden korosztály igényeit kielégíteni. Megköszönte a szervezésben és a lebonyolításban résztvevők segítségét, a szlovák nemzetiségi önkormányzatnak a támogatást, a tokodaltárói polgárőröknek, a helyi intézményeknek, a Mogyorósbányai Fúvószenekarnak pedig a közreműködést.

Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője kiemelte a mogyorósbányai közösséget jellemző összetartást, majd reményét fejezte ki, hogy a játszótér felújítása után remélhetőleg még több gyermek tölti majd el szabadidejét a parkban.

A helyi óvodások és iskolások produkciója után a Mogyorósbányai Fúvószenekar lépett színpadra. A Zsuzsi és Dóri nevű duó zenés műsorral kedveskedett a fiataloknak, míg a felnőttek előbb a Happy Gang együttesből ismert Cory-val kapcsolódhattak ki, majd koncertet adott Josh és Betti, a mulatság pedig a sláger diszkóval zárult. A színpadi programokkal párhuzamosan a polgármesteri hivatal mellett gyermeksarok várta a legkisebbeket, a játékokat ingyenesen lehetett igénybe venni. 

A rendezvényen Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat megyei identitás programja keretében jött létre a Vármegyejáró filmsorozat, ami egyébként a YouTube videómegosztó platformon, a Mivármegyénk nevű csatornán is elérhető. Minden településről készítettek kisfilmet, a mostani szüreti mulatságon adta át Havrancsik Tibor polgármesternek a mogyorósbányai videót tartalmazó pendrive-ot.

A Vármegyejáró filmsorozat a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat megyei identitás programja keretében jött létre. Mogyorósbánya filmje megtekinthető itt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában