Előadás

2023.09.20. 12:35

Szintet lépett az epöli színtársulat, újabb bemutatóra készülnek

Újabb premierre készül az epöli Cselényalja Színtársulat, a Ludas Matyit és A rátóti csikótojást követően most Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művéből született alkotással nyűgöznék le közönségüket. A színjátszókör tagjai remélik, hogy Epölön kívül több településen is előadhatják a színdarabot.

Walczer Patrik

Jó hangulatban telnek a próbák, lelkesen gyakorol a társulat

Minden tekintetben példás összetartás jellemzi a helyi közösséget, hiszen az epöliek minden kezdeményezésből kiveszik a részüket. A 2021-ben alakult Cselényalja Színtársulatban a fiatalabb és az idősebb generációk is egyaránt fontos szerepet töltenek be, két évvel ezelőtt kilencen alapították meg az amatőr színjátszókört. A lelkesedés azóta is töretlen, a csapatnak számtalan sikerben volt része. 

Vágenszommer Orsolya, közművelődési szakember, a községi könyvtár vezetője, a társulat egyik tagja elmondta, hogy az önkormányzat jóvoltából a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva sikeresen pályáztak a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) egy újabb ötletük megvalósítására. A számos elismeréssel – többek között Párhuzamos kultúráért díjjal – jutalmazott Boka Gábor rendező, előadó, iparművész írta meg Petőfi Sándor A helység kalapácsa című elbeszélő költeménye alapján az új előadásuk forgatókönyvét, a darabot afféle komikus eposzként fogják előadni. 

– A pályázat megjelenésekor elgondolkodtam azon, hogy remek lehetőség lenne, ha újra egy rendező által betanított darabbal léphetnénk fel, hiszen új színpadi beállásokkal ismerkedhetnénk meg, számtalan pozitív élményben lehetne részünk. A helység kalapácsa ráadásul mégiscsak egy komolyabb hangvételű mű, mint a Ludas Matyi, így igazi kihívásként tekintünk rá – árulta el lapunknak Vágenszommer Orsolya, akitől azt is megtudtuk, hogy a társulat hetente egyszer próbál, a pályázati kiírás szerint több alkalommal Boka Gábor jelenlétében gyakorolják Epölön a szövegeket. 

– A színjátszókör életében minimális személyi változások voltak, a „kemény mag” viszont egyben maradt. Új tagként csatlakozott hozzánk dr. Csorba Zsolt Ödön, a Tatabányai Törvényszék elnöke, aki Fejenagyot, az egyik főszereplőt fogja játszani – mondta.

A társulat első fellépése október 15-én Epölön lesz, majd a pályázat keretében Annavölgyön és Bajnán is látható lesz a színdarab. Elbírálás alatt van egy másik pályázatuk is, a döntéstől függ, hogy másik három kistelepülésre is elvihetik-e a produkciót. 

– A pályázatok kapcsán is mindenben számíthatunk az önkormányzat támogatására, ráadásul a próbákra és az előadásra is rendelkezésünkre bocsátják a közösségi házat. Köszönjük Tácsik Attila polgármesternek és a polgármesteri hivatalnak a segítséget – tette hozzá Vágenszommer Orsolya. 

Rendezvények egész sora

Mozgalmasnak ígérkeznek a következő hetek Epölön. Szeptember 16-án egy szentendrei rendezvényen „mutatkozott be” a helyi tájház, mely idén ünnepli létrehozásának tizedik évfordulóját. Már javában készülnek a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatra: szeptember 22-én a Kertész Imre Intézet által valósulhat meg a Pilinszky Jánosról szóló, „A szeretet több a hitnél” roll up kiállítás a Versek délutánja keretében, ami a költő életét és meghatározó élményeit hozza közelebb a látogatókhoz. Azon a hétvégén színházi előadás is lesz és többek között a helyi alkotók is bemutatkozhatnak munkáikkal.
A „Befőzzük együtt!” kezdeményezés harmadik alkalmát szeptember 23-án tartják, az érdeklődők a tájházban egymástól sajátíthatják el az egyes ételek elkészítésének praktikáit. Szept­ember 30-án szüreti felvonulás, október 5-én pedig Idősek napja lesz. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában