2023.09.25. 10:10
Most is sokan várták a Czibor Zoltán-paralimpiát Komáromban (fotókkal)
Immár tizenötödik alkalommal szervezték meg a Czibor Zoltán-paralimpiát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézményének és Sorstárs Támogató Szolgálatának udvarán Komáromban. A jó hangulatú programon nyolc csapat vett részt.

A vetélkedésben nyolc csapat vett részt
Forrás: 24 Óra
Fotó: Viszló Balázs
Az intézmény vezetője, Ravaszné Takács Márta köszöntötte a részvevőket. Azt hangsúlyozta, mindig nagy izgalommal várják ezt a rendezvényt, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát náluk. Örömét fejezte ki azért is, hogy ilyen kellemes időben sportolhatnak.
Molnárné dr. Taár Izabella, a járási hivatal vezetője arra hívta fel a figyelmet, a sport valóban mindenkié. Hozzátette, ez az esemény minden esztendőben a mozgás örömét hirdeti.
Preininger-Horváth Edina, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-dunántúli régiójának ügyvezetője arról beszélt, a sport a találkozások lehetőségét is jelenti számukra, minden évben jó barátokkal találkoznak. Hangsúlyozta, a sport a szabadság lehetőségét is jelenti, legyünk bármilyenek ebben a világban.
Horváth Gyula, a város volt sporttanácsnoka arra hívta fel a figyelmet, itt nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, és aki részt vesz ezen a paralimpián, azok mind aranyérmet érdemelnek. Czibor Zoltánra, az Aranycsapat tagjára is emlékezett, akiről a máltais paralimpia a nevét is kapta. Mint mondta, Czibor Zoltán csodálatos, igazi keresztény ember volt, akit végtelenül tisztelt és szeretett.
Dr. Molnár Attila polgármester bejelentette, jut forrás a város további fejlesztésére is. Régi ígéretüket is valóra tudják váltani, miszerint az intézmény előtt parkolót alakítanak ki, hiszen rengetegen jönnek erre a máltaisokhoz, illetve a szomszédos Szőnyi Színes Óvodába is autóval. A beruházás értéke tízmillió forint lesz, a munkálatokba nemsokára bele is fognak.
Czibor Zoltán-paralimpia Komáromban
Fotók: Viszló BalázsA város vezetője felhívta a figyelmet a mozgás fontosságára is, mert úgy látja, sokan a virtuális valóságban rekednek, nem szívesen mozdulnak ki. Ezért is tartja fontosnak azokat a rendezvényeket, amelyeken népszerűsítik a mozgást, mert ez nem csupán a résztvevőknek tesz jót, hanem a társadalomnak is jó példát mutat. Köszönetet mondott a máltaisoknak a szervezésért, és a sok önkéntesnek is, akik segítik munkájukat.
A megnyitó után következett a zenés bemelegítés, a versenyzők ezúttal is Suhajda Flórával, a komáromi Fitkid vezetőedzőjével pörgethették fel magukat a feladatok elvégzése előtt.