MÁV

2023.09.01. 08:00

Megkezdődött a Budapest-Tatabánya-Hegyeshalom vasútvonal felújítása Szárligetnél

Elkezdődött a 1-es számú vasútvonal felújításának előkészítése a Biatorbágy-Szárliget szakaszon.

Kemma.hu

A mai napon a hegyeshalmi fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán a vasúttársaság szakemberei helyszíni bejárást tartottak a kivitelezést végző MÁV FKG-vel a felújítás műszaki tartalmának pontosításával kapcsolatban – közölte közleményében a MÁV

A cég hangsúlyozza, hogy a vonalszakaszon bevezetett 100 kilométer per órás sebességkorlátozás mellett a vasúti pálya továbbra is biztonságosan járható, a felújítás befejezéséig sem kerül veszélybe az utasok és a közlekedés biztonsága, a személyszállító vonatok menetideje pár perccel növekedhet 

A 29 kilométeres vonalszakaszon az ütemezett, rendszeresen elvégzett úgynevezett kihúzóerő-vizsgálatok megállapították, hogy az idei heves esőzések és az elmúlt hetek hősége hatására felgyorsult a korábban feltárt állapotromlás üteme, így szükségessé vált az eredetileg a jövő esztendő első negyedévére tervezett felújítási munkák újraütemezése, minél korábbi elvégzése.

A beavatkozás végrehajtására a MÁV által már 2019-ben elkészített, de forráshiány miatt több alkalommal elhalasztott infrastruktúra-fejlesztési program tervei alapján kerül sor. A kivitelezést a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG fogja elvégezni.

A műszaki tartalom pontosítása még folyamatban van, az érintett vonalszakaszon többek között megtörténik a felépítmény cseréje, az ágyazat rostálásával együtt. Jelenleg a vágányzári előkészítés zajlik, a kivitelezés – várhatóan egy-egy vágány folyamatos lezárása mellett – 2023. szeptember közepén indulhat meg és várhatóan év végéig befejeződik.

A korlátozás idejére a menetrend is módosul. A módosított menetrendek összeállításánál természetesen figyelembe veszik, hogy a belföldi távolsági és elővárosi szegmensben is az egyik legsűrűbb vasútvonal, továbbá a napi ingázás mellett jelentős a nemzetközi utasforgalom is. A vonatközlekedés változásáról minél előbb a lehető legszélesebb körű tájékoztatást fogja adni a MÁV, hogy az utazók időben felkészülhessenek.

A vasútvállalatokat a MÁV tájékoztatta a szokásos eljárástól eltérő egyeztetési szándékáról, amely során a vágányzárban alkalmazott technológia részletes ismertetése történik meg. Az árufuvarozó társaságok a felújítási időszakban kerülő útirányon keresztül közlekedtethetik a tehervonatokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában