Kimagasló

2023.09.09. 11:17

Kecskés László maradandót alkotott Komáromban: a múzeumalapítóra emlékeztek szülővárosában

Kecskés Lászlóra emlékeztek Komáromban, egykori lakóhelyén. A múzeumalapító 110 esztendeje látta meg a napvilágot, élete során pedig sok szempontból is maradandót alkotott.

Körtvélyfáy Dina

A résztevők koszorúkat is elhelyeztek a Kecskés László-emlékház falán lévő emléktáblánál

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

A Vág utca 8. szám alatt található emlékházban gyűltek össze azok, akik felidézték Kecskés Lászlóval, a komáromi múzeum alapítójával kapcsolatos emlékeiket. Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója elmondta, 1990-ben ismerte meg a kiváló helytörténészt, aki az egész további életét meghatározta. 
Kecskés László szekeres gazda családból származott, fő műve a Komáromi mesterségek című könyv, amelynek anyag­gyűjtésekor olyan emberekkel beszélgetett, akik ezen mesterségek űzőinek leszármazottai voltak. Családi dokumentumokat, fényképeket összegyűjtve született meg a kötet. Másik nagy könyve a Komárom az erődök városa, amely a mai napig alapmű. 

Kecskés László már az ötvenes években szeretett volna múzeumot alapítani Kállay Ödönnel, de ez akkor nem sikerült. Mindent megtett azért, hogy létrejöjjön az Igmándi erődben a római kőtár, majd a tengerészettörténeti gyűjteményt is létrehozta. Az ő kezdeményezésére kezdődtek el a régészeti feltárások Brigetio területén is. Nevéhez fűződik a Múzeumbarát Kör megalapítása is, amelyet 1993-ig vezetett. 

Dr. Molnár Attila polgármester úgy fogalmazott, Kecskés László nem csupán a helytörténetben alkotott maradandót, az egész magyar történelemnek sokat jelent. Beszélt arról is, mennyit segített a komáromiaknak, a helyi és észak-komáromi diákoknak a tanulmányaik során. Felhívta a figyelmet arra is, a Kecskés László-emlékház igazi közösségi térré alakult, amely része a városi rendezvényeknek is. Két éve nyári tábornak is helyet ad a ház. Ezt követően Nemes Andrásné, a Kecskés László Társaság elnöke mondott beszédet. Az eseményen többek között részt vettek a komáromi szekeres gazda hagyományőrzők, a Múzeumbarát Kör tagjai, a Kempelen-középiskola kadétjai, Turi Zsolt helytörténész, pénzügyőr alezredes, és Kecskés László lányai: Kecskés Ágnes és Kecskés Júlia. A rendezvény végén a résztvevők megkoszorúzták a ház falán található emléktáblát. 

Ezt követően a múzeum munkatársai a résztvevőket egy kis vendégségbe invitálták, miközben a Komáromi Televízió korábbi felvételeit vetítették Kecskés Lászlóról. 

Programok
Két programmal is várja szeptemberben az érdeklődőket a Brigetio Öröksége Látogatóközpont. Szeptember 15-én 17 órakor Pribéri Jankovich István építészmérnök, 1956-os forradalmár és emigráns, író, festő, filozófus és vitorlázó életéről nyílik kiállítás. Szeptember 16-án római játékokkal várnak minden korosztályt. Az előadások mellett lesznek római ügyességi és társasjátékok, festés, színezés, matricázás, ékszerkészítés és latin szókereső. Legyünk mi is rómaiak! címmel frizurakészítésre és öltözködésre is várják a látogatókat. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában