Fotókon a nagy találkozás: 65 éve elballagott osztálytársak ölelhették egymást újra Felsőgallán

Születésnapnak sem kevés, nem hogy általános iskolai ballagás óta eltelt évekként. .Az 1958-ban végzett felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola hatvanöt éve elballagott egykori diákjai találkoztak a Kakukk Kocsmában. Nagy ajándékot kaptak a szüleiktől és egymástól: az odafigyelést

Sugár Gabi

65 éves osztálytalálkozó Felsőgallán: Gyöngyi, Viktória, Gabi, Mari, Lajos, Mari, János, Ilonka, Ignác, Franciska, Attila és a harmadik Mari

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

A kocsma is legendás, így érthető, hogy az évről évre fogyatkozó csoport tagjai az idén ezt a helyet választották. Mikor megérkeztünk, a teraszról kacagás és beszélgetés hallatszott az utcára. Fiatalokat meghazudtoló gyorsasággal szaladt elénk Sipos Lászóné, Ilonka. Az elegáns hölgyről senki sem hinné, hogy hány esztendős. Hölgyek, urak ültek az asztalnál, némi rágcsálni való és italok mögött. Ezúttal tizenketten voltak. Öt évvel ezelőtt találkoztam a kedves és vidám csapattal. Akkor huszonegyen vettek részt az évfolyamtalálkozón.

Sokan mentek el az elmúlt öt évben. Éppen ezért, már évente tartunk összejövetelt, hogy tudjunk még minél többször találkozni

– mondták az egykori fiatalok, akikről most csoportkép is készült. Ki fiatalos lendülettel, mások lassan, óvatos léptekkel álltak fel, hogy elkészítsék az idén is az 1958-as évfolyam csoportfotóját. Gyöngyi, Viktória, Gabi, Mari, Lajos, Mari, János, Ilonka, Ignác, Franciska, Attila és a harmadik Mari is felállt. Széles mosolyok mellett készültek a fotók. Mikor a neveket próbálom egyeztetni, feltűnik a sok Mária.

– Nemcsak Mária, hanem Varga Mária is kettő volt az osztályban – árulták el, majd hozzátették, máig is úgy hívják a hölgyeket, hogy Varga Mária 1. és Varga Mária 2.

Öt éve még az osztályfőnökükkel is találkoztam. Sántha Béla azonban most nem tudott eljönni. Túl a kilencvenedik életévén már gyengélkedik.
Fehér Gyöngyi is fiatalos hévvel mesél a szervezésről. Évente találkoznak, és nemcsak a tatabányaiak. Most is érkezett Pestről egy volt osztálytárs.

Amikor a 60. általános iskolai osztálytalálkozónk volt, akkor kaptam meg az aranydiplomámat, és abban az évben tartottuk az 55. gimnáziumi találkozómat. El kell, hogy mondjam, itt érzem magam a legjobban. Ez a közösség a legelégedettebb és legvidámabb. Jó itt lenni

– mesélte Viktória, a többiek pedig azt is elárulták, hogy két éve Kanadából is hazatért osztálytárssal is tudtak találkozni. Büszkék több ismert társukra, Révész Napsugárra, a szintén Tatabányán élő és alkotó Szám Jánosra és Varga Mária 1-re. Mindannyian művészek, alkotók.

A legtöbb unokája, dédunokája Ilonkának van. Három gyermek, hat unoka és három dédunoka gyűlik össze nagy családi ünnepekkor.

Az ötven a legjobb kor. De ma is jól érezzük magunkat. Örülünk minden napnak, annak, hogy még élünk, együtt vagyunk. Azért is találkozunk már évente, mert nem lehet tudni, hogy jövőre kivel tudunk egy asztalhoz ülni

– mondták mosolyogva. Aztán szóba kerül a boldog hetvenes-nyolcvanas évek életérzése. Egyiküknek tizenöt testvére volt. Együtt voltak, sokat játszottak. Nem úgy, mint ma, hogy egy szoba – egy gyerek és csak a telefon. Ők közel voltak egymáshoz.

Mi nagy ajándékot kaptunk a szüleinktől, és egymástól. Az odafigyelést. Jó lenne ezt az életérzést átadni a fiataloknak

– fogalmazták meg az üzenetet. Aztán előkerültek az általános iskolás emlékek. Kinek, mennyi fiúja volt, mit csinált, s melyik tanárba volt mindenki szerelmes. S az is, aki egy súlyos baleset következtében szorult a négy fal közé. Őt élve vesztették el, így mondták.

Szép emlék nekünk, hogy élőben hallhattuk az angol-magyar meccset. A matektanárunk is hallgatta, így mi is részesei lehettünk ennek a történelmi pillanatnak

– emlékeztek vissza a történelmi eseményre.

A legtöbben hamarosan betöltik a nyolcvanadik életévüket. Nem nagyon törődnek vele. Jól érzik magukat, vidáman idézik fel a régmúltat, beszélnek a jelenről is. Nevetve mondták: az a jó, ha megélik a másnapot, és ha reggel kitalálnak a fürdőbe, konyhába.

Van mit tanulnunk tőlük. Alig várom, hogy öt év múlva is találkozzak az életvidám csapattal.