A titkok rengetegében

2023.09.04. 18:47

50 éve nem volt olyan a tatai várban, mint most: megcáfolják az egyik városi legendát +fotók

A tatai vár titkait keresik a régészek. A várudvar két részén is ásatások zajlanak.

Kemma.hu

Két helyszínen is folynak az ásatások a tatai vár udvarán

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. P.

Ha valaki a tatai várnál sétál feltűnhetett neki a hatalmas gödrök, vagy ahogyan a régészek hívják „szelvények” a várudvaron. Ennek pedig oka, hogy komoly régészeti feltárásokat végeznek a Kuny Domokos Múzeum szakemberei, a vár török kori titkait keresve. 

Dr. Schmidtmayer Richárd, a múzeum igazgatója elmondta, hogy az egykori török malomnál, vagyis a Ferrando-bástya tövében, illetve a török kori átjárónál, vagyis a Kecske-bástya mellett dolgoznak a szakemberek. 

– A Ferrandó- bástyánál igen látványos a munkálat, hiszen a sétány mellett végezzük a kutatást. Egy épületet szeretnénk tisztázni, ami a török malom. Egyébként ezt sokan börtönnek gondolják, hiszen jelenleg egy boltozatos bejárat látszik belőle, amin rács van. De ez valójában a török korban egy malom volt, ami a belső vizes ároknak a helyén állt. Ami azt jelentette, hogy ez egy olyan malom, ami az Egri Csillagokkal ellentétben nem száraz malom volt, hanem rendes víz meghajtású volt. Vagyis az őrségnek az élelemellátását ostrom idején is biztosította. Ott tudtak lisztet őrölni, ami a friss élelemhez jutást segítette – magyarázta az igazgató. A malomról egyébként 1586-ból egy rajz is fennmaradt, a bécsi hadi levéltárban található a példánya – mondta az igazgató, majd arra is visszaemlékezett, hogy pár évvel ezelőtt a 24 Óra és a Kemma.hu számolt be arról, hogy milyen szenzáció van a Tatai-vár udvarán.

– Az idei évben lehetőségünk nyílt arra, hogy ásatást folytassunk az udvaron. Ez azért is nagy dolog, mert 1972 óta tudományos feltárás nem folyt a tatai várban. Ez azért is nagy szó, mert egészen más módszerekkel kutatunk, mint annak idején és más kérdéseket is teszünk fel. Az érdeklődésünk középpontjában ez az épület állt, hiszen a látható boltozatnak valamin állnia kell. És aki most erre jár az bizony láthatja, hogy erős falak vették körül ezt a boltozatot a tó és a múzeum felé. És az is tudható, akár hat méter mélyen is lenyúlhatnak ezek a falak. Azonban idén odáig még biztosan nem jutunk el – árulta el a szakember, aki hozzátette: az múzeum idei célkitűzése, hogy a malomnak az alapterületét tisztázzák, illetve azt, hogy melyik részek épültek meg előbb. 

– A feltárás során különböző leletek kerülnek elő a kályhaszemeken keresztül érmekig. De számunkra a legizgalmasabb, hogy sokkal többet tudhatunk meg, mint bármilyen más forrásból tudhattunk volna. Ezeket az eredményeket feldolgozzuk és a következő évben már egy sokkal nagyobb léptékű feltárásban tudjuk kutatni a középkori kuriózumot – tette hozzá az igazgató, aki szeretné, ha a későbbiekben a látogatók előtt is megnyílna a feltárt malom. 

Mindent felhasználtak 
A Kecske-bástyánál zajló feltáráson a törökkori részek kapcsolódásait szerették volna tisztázni.
– Találtunk olyan részeket, ami kifejezetten az 1550-as évek középső harmadához köthetők a különböző érmekkel, használat tárgyakkal. Ami megmutatja, hogy a végvári élet hogyan zajlott. És az átjáró melletti falszakasz nagyon szépen követhető az, hogy seftében vastag falat építenek amibe a középkori várnak a kőfaragványait már beépítik, mindent felhasználnak, ami a környezetükben van. Hogy ezen a falon aztán újra kell még javítani, hiszen a 16. században a felszínről a föld alá tevődik a hangsúly, már kazamaták kerülnek kiépítésre - mutatta az igazgató. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában