Négy eset, egy férfi

2023.08.13. 07:09

Megdöbbentő: nem gondolnád, miket tett a Komáromban elmeszelt 33 éves férfi

Kiderült, hogy korábban a Komáromi Járásbíróság tiltotta el a járműveztetéstől azt a férfit, aki ellen most lezárult a büntetőeljárás vizsgálata.

Kemma.hu

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 33 éves écsi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, akinél a rendőrök egy közúti ellenőrzés során több bűncselekményre is leltek.

Január 2-án 15 óra nagyságában Győrben, a Körkemence utcában közlekedett egy szlovák felségjelzésű gépjármű a Szabolcska Mihály utca felől a Fehérvári út irányába, amikor ellenőrzési szándékkal a rendőrök követni kezdték. A közelben lévő élelmiszerbolt parkolójába hajtott a személygépkocsi, majd az abból kiszálló sofőrt igazoltatta a hatóság.

Az intézkedés során a fiatalember ruházatát, továbbá gépkocsiját is átvizsgálták a rendfenntartók. A 33 éves férfi nadrágjának zsebében 2 darab, kábítószergyanús kristályos anyagot tartalmazó nejlontasakot találtak, valamint a jármű utasteréből 1 darab szintén kábítószergyanús anyagot tartalmazó műanyag fecskendő került elő.

A rendőrök megállapították azt is, hogy a sofőrt a Komáromi Járásbíróság eltiltotta a járművezetéstől, ezenfelül a férfi problémáját tetézte, hogy a gépkocsi forgalmi rendszámát nem az ellenőrzött autóra adták ki. Az rendfenntartók a 33 éves gépjárművezetőt elfogták, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol drogtesztet végeztek rajta, amely több kábítószerfajtára is pozitív eredményt mutatott.

A Győri Rendőrkapitányságon indult büntetőeljárásban a nyomozók igazságügyi toxikológus szakértői és igazságügyi orvos szakértői véleményeket szereztek be. Ezek alapján megállapították, hogy az écsi férfinél talált anyagok kábítószernek minősültek, továbbá az is bizonyított, hogy a rendőri ellenőrzés idején a sofőr kábítószer hatása alatt, bódult állapotban vezetett.

A 33 éves fiatalembert a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette, a kábítószer-birtoklás vétsége, az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette, továbbá a bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége elkövetésével gyanúsították meg és hallgatták ki. A győri rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, továbbá az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában