Elismerés

2023.08.19. 09:17

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott Varga László erdőmérnök

Az államalapítás ünnepén több vármegyei szakember is elismerést kapott.

Kemma.hu

Varga László kiemelkedő szakmai és vezetői munkája elismeréseként vehette át a rangos kitüntetést

Forrás: MTI

Fotó: Fekete István

Varga László erdőmérnök, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója részére, több évtizede nagy elhivatottsággal végzett, kiemelkedő szakmai és vezetői munkája elismeréseként Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott. Az elismerést Novák Katalin köztársasági elnök adományozta a szakembernek az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából.

Ma is Szent István gondolatát akarjuk a maga egyszerűségében és tökéletességében. Keresztény hagyományokon nyugvó, független magyar nemzetet Európa szívében

– emelte ki a csütörtöki budapesti ünnepélyes átadón Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hozzátette:

Ez az alkalom pedig azt a célt is szolgálja, hogy köszönetet mondjuk a gazdatársadalomnak, amiért idén is új kenyér került az asztalra. Hozzátette, ebben mindenki munkája egyaránt fontos, mindenki munkájára szükség van. Egy nemzet megmaradása pedig éppen ezektől a helytállásoktól függ.

A Bakonyerdő Zrt. 407980 hektár közigazgatási területen belül 62400 hektáron gazdálkodik, amelyből 59600 hektár az erdő. Területe Nógrád és Zala után hazánk legerdősültebb tájai közé tartozik. Erdeik nyolc erdőgazdasági tájon helyezkednek el, de területük legnagyobb része a következő három erdőgazdasági tájba tartozik: Magas-Bakony (38 százalék), Bakonyalja (32 százalék) és Északi Pannonhát (22 százalék).

A részvénytársaság hivatalos közösségi oldalán is megosztotta az örömhírt, amelyre azóta is folyamatosan érkeznek a gratuláló és elismerő üzenetek.

2015-ben Varga László harmadik lett az “Év Erdésze 2015” versenyen. Nyolc évvel ezelőtt a boon.hu kérdésére, hogy mit jelent számára az erdészet, Varga László azt válaszolta:

Teljes nyugalomban, a friss levegőn a természetben azt dolgozhatom, amit szeretek. Azt gondolom, hogy annál szerencsésebb helyzet nincs, mint amikor a hivatásod a hobbid is egyben. Az biztos, hogy ha még egyszer kezdhetném, akkor is erdész lennék.

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott Magyarország köztársasági elnökétől Oravecz József erdésztechnikus, a Vérteserdő Zrt. nyugalmazott műszaki vezetője, az Oroszlány környéki fafajcserés erdőfelújításokban, valamint a szénbányák faanyagellátásának szervezésében vállalt szerepe elismeréseként.

Nagy István agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Arany fokozatát adományozta Dr. Balogh Jenő, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal nyugalmazott hatósági állatorvosa részére, négy évtizedes lelkiismeretes állatorvosi tevékenysége elismeréseként.

Bíró László, a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott humánpolitikai osztályvezetője, az erdész technikusi képzés fejlesztésében végzett kiváló munkájáért és az erdész kollégák támogatásáért az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát vehette át.

Az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést Fifek Katalin, a Vérteserdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze kapta, a sikeres erdőfelújításokban végzett négy évtizedes munkájáért, valamint az egyesületi, a sport és a munkaközösségi életben való aktív részvételéért.

Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át az agrárminisztertől Vrabély Panni, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetmegőrzési
referense, a szervezet természetmegőrzési, tájvédelmi tevékenységében hosszú ideje végzett magas szakmai színvonalú, elkötelezett munkájáért.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában