2023.07.08. 13:45
Megjelent Léhárt Míra és Polgár Patrik legújabb slágere
A Komárom-Esztergom vármegyei kötődésű duó újabb slágergyanús dallal rukkolt elő.
Az akusztikus alter-pop duó június végén, amikor éppen tatai fellépésükre tartottak
Forrás: facebook/Léhárt Míra és Polgár Patrik
Polgár Patrik, A DAL 2020 döntőse és Léhárt Míra közös formációja tavaly márciusban alakult. Szeptember közepén pedig már debütált első saját, közös szerzeményük, Újrakezdés címmel, amelyet már 10 ezren megtekintettek. A két hónappal ezelőtt megjelent Ködfátyol című daluk már 17 ezer megtekintéssel bír.
A duó közel 30 koncertet adott országszerte. A nagyobb fesztiválok mellett Tatán is több ízben jártak már a fiatalok.
Léhárt Mírának Tatabányán született. Gyermekkora nagy része ide kötődik, ugyanis 14 évet élt vármegyénkben. Az általános iskola alsó tagozatát Oroszlányon, majd Dadon végezte el. Nagyon szerette ezeket az éveket. Rengeteg barátság, táncórák, estékbe nyúló beszélgetések és játékok, felejthetetlen élmények fűzik ide. A vármegye csodaszép kilátását pedig számtalanszor használták ki kirándulás céljából. Mindig nagy élménnyel és izgalommal tér vissza.
A nagy sikerre való tekintettel a tehetségek újabb dallal rukkoltak elő, péntek este jelent meg videoklipjük saját csatornájukon, Vigyen a szél címmel.