Fejlesztés

2023.07.06. 15:45

Elkezdődött az óvoda épületének felújítása Naszályon

Naszály önkormányzata támogatást nyert a TOP Plusz Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése című pályázaton. Az elnyert pénzből a település óvodája újulhat meg.

Goletz-DeáK Viktória

A munkálatok már május végén megkezdődtek, köszönhetően a 120 millió forintos támogatásnak. A beruházás során megújul a teljes tető- és a födémrendszer. Az ablakok cseréje mellett a homlokzati hőszigetelést és az akadálymentesítést is elvégzik a szakemberek. Továbbá korszerűsítik a villamoshálózatot, valamint átalakítják a csoportszobákat.

A több mint 60 éves “összeépített“ óvoda az évek folyamán apróbb felújításokon ugyan átesett, ám most nagyobb, szükségszerű változásokon mehet keresztül.

– Nagy segítség ez a támogatás, hiszen volt már olyan időjárási körülmény, amikor beázott az épület. Valamint az energiatakarékosság miatt is szükséges a hőszigetelés és az ablakok cseréje, amelyek által a fenntartási költségek is csökkennek – mondta lapunknak Maszlavér Petra polgármester. Az intézményben egyébként négy csoport működik és összesen 100 gyermeket tudnak fogadni. Illetve egy bölcsődei csoport is várja a legkisebbeket. A füvesített környezetbarát játszóudvart is a közelmúltban bővítették új játékokkal.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában