Kishajó

2023.06.25. 09:24

Újra közlekedhet kishajó a Dunán: a lábatlani révátkelő turisztikai vonzerővel is bírhat

A kishajó jelentős előrelépést jelent majd az átkelő szolgáltatásának javításában, és segít biztosítani azt, hogy a helyiek mellett a turisták is biztonságosan, kényelmesen közlekedhessenek Lábatlan, illetve a felvidéki Karva között.

Kemma.hu

Az üzemeltető már egy kishajót is beszerzett, melyet a vízre tétel előtt a parton lehet megtekinteni

Forrás: Lábatlani önkormányzat

Újra közlekedhet kishajó a Duna parti város, illetve a folyó túlpartján található Karva község között – derül ki a LábatlaNEWS nevű Facebook-csoportból, ahol az önkormányzat és a révátkelő üzemeltetője a minap közös bejegyzést tett közzé. Ismertették, hogy a város vezetése tavaly üzemeltetési szerződést kötött a dunai révátkelővel kapcsolatban, és a felek nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy az üzemeltetési tervekről tájékoztassák a lakosokat.

Sujbert Levente, az üzemeltető cég vezetője az átkelő rendszeres működését kívánja garantálni az érdeklődők számára. A vállalkozás ebből a célból már beszerezett egy hajót, amelyet felújítottak, és a vízre tételre készülnek, a hajót addig is bárki megtekintheti a parton. Azt is írják, hogy ez a jármű jelentős előrelépést jelent majd az átkelő szolgáltatásának javításában, és segít biztosítani azt, hogy a helyiek mellett a turisták is biztonságosan, kényelmesen közlekedhessenek Lábatlan, illetve a felvidéki Karva között.

Arról is beszámoltak, hogy az említett cég már elkezdte egy új hajó építését is, amely további kapacitást biztosít majd a révátkelőn. Ez a beruházás egyébként a csoportos és kiránduló hajózást is szolgálja majd, így a jövőben akár még többen gazdagodhatnak felejthetetlen dunai hajózási élményekkel.

A közlemény szerint az önkormányzat és a vállalkozás is arra törekszik, hogy a révátkelő akár a mindennapi közlekedésben, akár a helyi, illetve térségi turizmus szempontjából fontos szerepet töltsön be. Céljuk, hogy mindenki számára megfelelő színvonalú, megbízható szolgáltatást nyújtsanak. Az előzetes igények esetén az érdeklődők a [email protected] címen kérhetnek tájékoztatást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában