Nyári meló

2023.06.16. 11:52

Rekordkísérletet jelentett be a főispán a diákmunka kapcsán

Az országos után a megyei sajtótájékoztatót Esztergomban tartották meg a 2023-as nyári diákmunka programról pénteken. Az Aquasziget élményfürdőben rendezett esemény elhangzott: a július 1-jétől augusztus 31-éig tartó nyári diákmunka programban a tanulók az önkormányzatoknál napi 6 órát dolgozhatnak, a szakképzettséget igénylő munkaköröknél 222 ezer háromszáz, végzettség nélkül 164 ezer forint lehet a keresményük.

Pöltl Zoltán

Hernádi Ádám, Zölde Mónika és dr. Kancz Csaba

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. Z.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal esztergomi élményfürdőben tartott sajtótájékoztatóján elsőként dr. Kancz Csaba, vármegyei főispán beszélt, aki elmondta, hogy nyári diákmunkára 16 éves kortól egészen 25 éves korig lehet jelentkezni a nappali tagozatos középiskolai és felsőfokú intézményben tanulóknak. 

A főispán rámutatott, hogy a 2023-as nyári diákmunka programra jelentkezés június 15-én indult el hat helyszínen vármegyénkben, mégpedig Esztergom, Tatabánya, Komárom, Tata, Oroszlány, Kisbér járási hivatalainak foglalkoztatási osztályain. A munkavállalás feltétele a diákok számára a regisztráció, mondta Kancz Csaba és hozzátette: a diákok az önkormányzatoknál, az önkormányzatok intézményeinél, illetve Esztergomban az egyháznál is lehetséges az elhelyezkedés a nyári munkára, továbbá a nyári időszak idényjellegű területein, így a vendéglátásban, a turizmusban és a mezőgazdaságban dolgozhatnak a fiatalok. 

Kancz Csaba arról is beszélt, hogy a vállalkozó szektorban a diákmunka 8 órát is kitehet az egyes területek adottságaitól függően. A főispán hangsúlyozta, hogy idén rekorddöntést kísérelnek meg a vármegyében, amikor 1200 diákot várnak a 157 millió forintos programba. Fontos információ, hogy a kormányzat döntése szerint a 25 év alattiak számára biztosítják a személyi jövedelemadó mentességet, ami a remények szerint növeli a diákmunkára jelentkezők számát. 

Hernádi Ádám polgármester beszédében többek között kifejtette: Esztergomban kilenc intézmény kínál lehetőséget a diákoknak. 2022-ben 165 diák élt ezzel a lehetőséggel, többségük a közigazgatási szférában végzett munkát. Zölde Mónika, a vármegyei Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi főosztály vezetője egyebek mellett elmondta, hogy a regisztráció során nemcsak a diákok adatait rögzítik, de felmérik képességeiket, adottságaikat, hogy mely területen tudják elképzelni magukat. Zölde Mónika végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanulók a regisztrációhoz vigyék magukkal a diákigazolványukat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában