2023.06.22. 21:00
Pénteki programajánló
Ács
Pénteken kezdődik az Ácsi Városi Vigasságok. 17 órakor az művelődési házban díjakat adnak át, majd 18 órakor a Sméja Galériában a nyergesi képzőművész kör tárlata nyílik meg. Illetve a településen Bazsóné Nagy Marianna tanulóinak alkotásaiból is tárlat nyílik.
Bokod
Szent Iván-estre várják pénteken a mulatni-nótázni szeretőket a bokodi Tájház udvarára. 18 órától szalonnasütésre lesz lehetőségre, lesznek hagyományteremtő játékok és tűzugrás is.
Dad
Már pénteken kezdetét veszi a falunap a településen. 21 órától a sportpályán diszkó várja a bulizni vágyókat.
Komárom
Papírszínház mesék címmel szervez programot pénteken a könyvtár a Jókai ligetben. 10 és 11 óra között várják a kicsiket is nagyokat. Rossz idő esetén a program a gyermekkönyvtárban lesz.
Visszatekintő címmel nyílik meg Fehér János fotókiállítása a Generációk Házában. Köszöntőt mond Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő. A kiállítás házigazdája Veér Károly publicista, pohárköszöntőt mond dr. Kancz Csaba főispán. A program pénteken 16 óra 30 perckor kezdődik. A képeket július 7-ig lehet megtekinteni.
Az észak-komáromi Borostyán együttes koncertjére várják az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár udvarára. A résztvevők megzenésített verseket, világzenét, ír népzenét hallhatnak. A program pénteken 18 órakor kezdődik.
Lábatlan
A Flipside Big Band ad koncertet a Duna Színpadon. A program pénteken 18 órakor kezdődik.
Naszály
A művelődési házban mesefonó kézműves foglalkozást szerveznek felnőtteknek. Ezúttal a gyékény kerül a középpontba. Ez a környékünkön is őshonos növény régen hasznos tárgyak alapanyaga volt. Az alkalmon edényalátétet fonnak a résztvevők és néhány gyerekjáték elkészítését is megtanulhatják. A program pénteken 17 óra 30 perckor kezdődik. Jelentkezni Szénási Veronikánál lehet telefonon, a +36/30/782-4063-as számon, vagy e-mailben [email protected], illetve Messengeren Szénási János És Veronika.
Tata
A Vendégségben a múzeumban programsorozat harmadik eseményén dr. Schöninger Róbert tart előadást a szomori német betelepülésről. A program pénteken 17 órakor kezdődik a Német Nemzetiségi Múzeumban.