Vizsgaelőadás

2023.06.09. 20:35

Nagy tapssal hálálták meg a tehetségek produkcióit Környén

Zsúfolásig megtelt a környei művelődési ház színházterme a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozatának vizsgaelőadásán, valamint a Szivárvány-Környe Táncegyüttes gálaműsorán.

Kemma.hu

Nagy sikert aratott a táncgála mellett a vizsgaelődás is

Fotó: kornye.hu

A vendégeket Jakab András, a néptánc tagozat tánctanára, a táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte, szólt a mozgalmas idényről, tanévről. A koreográfiákról elhangzott: valamennyit a vizsgaelőadás és gála során láthatja először a közönség – adta hírül a kornye.hu.

Az előadás alatt a közönség megtapasztalhatta, hogy a tánccal eltöltött évek során miként ügyesednek, válnak egyre könnyedebbé a mozdulatok, önfeledten mosolygóssá az arcok. A rendezvényen a talpalávalóról Németh Dénes és zenekara gondoskodott.

A Sardó Táncegyüttes az erdélyi Kalotaszeg tájegységére kalauzolták a nézőket. Őket követték az óvodások rövid, őszi és téli játékokból álló játékfűzéssel „Dombon törik” címmel, majd az első osztályosok, a művészeti tagozat előképző második évfolyama érkezett „Újjászületés” elnevezésű összeállításukkal. Csodálatos népdalok csendültek fel, Krüpl Adrienn tardoskeddi dudanótákkal, Timár Hanna mezőségi, visai dallamokkal érkezett. 

Az alapfok második osztályos táncosai somogyi táncokat, játékokat adtak elő „A berzencei erdőszélen” címmel, majd a harmadikosok, a Kotyolók táncegyüttes lépett színre „Szanyi gyerekbál” című koreográfiájukkal. Visai lassú és sűrűcsárdást adott elő Varga Zsófia és Németh József Zsolt, a Sardó Táncegyüttes oszlopos tagjai. Őket követte a Környei Magyar Dalkör zalai betyárnótákkal, majd a vidám hangulatot keserédes percek váltották fel, hiszen idén öt nyolcadikos ballagótól köszönt el személyes emlékeit könnyek között osztva meg Kelemen Petra Piroska, a Sardó Táncegyüttes művészeti vezetője.

A fellépők közül sokan a 8. Gerzanics Magdolna népzene és népi ének versenyen is eredményesek voltak. Sztancsik Márton, Pfiszterer Éva, Hujber Dorina Mirella, Kámán Kitti és Laczó Mira Emília a néptáncnak köszönhetően hetente legalább egy alkalommal visszatér majd az iskola tánctermébe, hiszen a néptánc tanulást a Szivárvány felnőtt táncegyüttesében, a Sardóban folytathatják. Néhányan már rendszeres tagjai az együttesnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában