Pünkösdi Vígasságok

2023.06.01. 13:54

Fotókon a pünkösdi vigasság: kitáncolták a környeiek a májusfát

A környei Pünkösdi Vígasságok a Közösségi és Tájháznál vette kezdetét, ahol Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd a Német Nemzetiségi Dalkör nótáit követően a Schemlinger Musikanten muzsikájára döntötték ki a májfát a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete férfi tagjai.

Kemma.hu

A kitáncolt májusfán lévő szalagok népszerűek voltak a gyerekek körében

Forrás: kornye.hu

Különösebb népszokás nem fűződik hozzá, a májusfáról a legkisebbek ezúttal is szorgalmasan gyűjtögették a színes szalagokat, ezt a hagyományt ők teremtették meg jó pár esztendeje, amikor felfedezték, milyen díszesek a kis copfocskákon, a csuklóikon, az ingecskék hajtókáin – írta a kornye.hu.

Majd elindult a zenés és a talán minden eddiginél népesebb felvonulás a művelődési ház elé, ahol a férfiak percek alatt emelték ki és fektették el a második májfát, hogy a gyerekek, felnőttek újabb szalagokat gyűjthessenek emlékbe, majd a közös kitáncolása után következhetett a mulatság a főtéren.

Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. A lányok és asszonyok régen ezen a napon bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarították, a férfiak felöltötték ünneplőjüket. Ha a pünkösdölésben lányok és legények egyaránt részt vettek, általában közös táncmulatság zárta a napot. Ha körbe tekintek, örömmel látom, hogy ezen a gyönyörű főtéren lányok és legények egyaránt felsorakoztak, így a mi programunkon is kezdődjék a mulatság! – köszöntötte a vendégeket Tirhold Kármen, a nemzetiségi önkormányzat elnöke. A Környei Magyar Dalkör zalai betyárdalokkal és pünkösdi énekekkel, a Hagyományőrző Német Nemzetiségi Gyermekcsoport és a Német Nemzetiségi Dalkör sváb összeállítással ajándékozta meg a nagyérdeműt, majd következett a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Művészeti Iskola alapfok 1. évfolyamának pünkösdi összeállítása.  A tavaszi ünnepkör lezárásaként a lányok kapuzó, párválasztó körjátékot mutattak be, a fiúk pedig seprűs vetélkedéssel döntötték el, hogy ki legyen a pünkösdi király.

A májfadöntést és műsort idén is Pünkösdi batyus-bál követte a főtéren, a talpalávalóról, mulatságba érkezők szórakoztatásáról a Schemlinger Musikanten gondoskodott.

 

 


https://www.kornye.hu/aktualis/hirek/511-punkosdi-vigassagok

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában