2023.05.31. 15:20
Nyáron adják át az esztergomi inkubátorházat - így áll most az építkezés
A helyi gazdaságfejlesztést elősegítő, jelenleg még épülő inkubátorháznál tartottak május 31-én bejárással egybekötött sajtótájékoztatót Esztergomban. A Mátyás király utcai építkezésnél Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke és Hernádi Ádám polgármester mondott beszédet.

Popovics György és Hernádi Ádám részletesen megbizonyosodtak arról, hogy áll most a kivitelezés
Forrás: 24 Óra
Fotó: P. O. Z.
– Ez a beruházás azokat segíti, akik iránymutatásra szorulnak és azokat is, akik ebben közreműködnek, mert visszacsatolást ad arról, hogy melyek a hétköznapi, valós igények – fejtette ki többek között az inkubátorház építési területén Hernádi Ádám. A polgármester arról is beszélt, hogy a 534 millió forintból megvalósuló létesítményben hat inkubációs szolgáltató lesz jelen, illetve irodabérlés, tárgyalószoba igénybevétel, adminisztratív szolgáltatások, szakmai rendezvények megtartása, melyeket igénybe lehet majd venni.
– A pályázat célja egy korszerű, széles szolgáltatású inkubátorház létrehozása annak érdekében, hogy a gazdasági szereplőknek működési teret biztosítson, egyúttal az esztergomi ipar parkba települt kis- és középvállalkozások számára az első években megfelelő háttér infrastruktúrát kínáljon– emelte ki Hernádi Ádám.

Fotó: P. O. Z. / Forrás: 24 Óra
A polgármester rámutatott, hogy a létesítményt vállalkozó inkubátorként kívánják működtetni, amely szolgáltatásokat és általános üzleti, szakmai segítséget biztosít, hozzájárulva a vállalkozások fejlesztéséhez és az új munkahelyek teremtéséhez is. A tájékoztató után a vezetők a sajtó munkatársaival együtt bejárták az építkezést, s megtekintették a majdani inkubátorház kétszintes részeit, ahol a fent említett elősegítő, vállalkozásokat segítő munka folyik majd.

Fotó: P. O. Z. / Forrás: 24 Óra
Popovics György beszédében külön kitért arra, hogy a vármegyében a TOP-os pályázatokon keresztül összesen 4 milliárd 446 millió forint irányítottak a gazdaságfejlesztésre. Ebből inkubátorház építésre 1 milliárd 643 millió forint jutott, Esztergomban, Tatán és Komáromban épül ilyen létesítmény, mondta az elnök, majd hozzátette:
–Az inkubátorház azt is célozza, hogy ne csak a nagy ipari vállalatokkal, hanem a kis- és középvállalkozásokkal is foglalkozzunk.

Fotó: P. O. Z. / Forrás: 24 Óra