Fejlődés

2023.05.28. 15:27

Játszótér és pihenőpadok is lesznek az új neszmélyi parkban

Közösségi teret szeretnének kialakítani Neszmélyen. A település egy sikeres pályázatnak köszönhetően a Fő utca 140. szám alatt található önkormányzati telken alakít ki egy parkot.

Kemma.hu

Az új, kibővített park lehetőséget biztosítana a különböző események megtartására is

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Janovics István, Neszmély polgármestere a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a tervek szerint játszótér és pihenőpadok is kapnának helyet a területen, amit egészen a Launai Miklós Református Iskola hátuljáig nyitnának meg.

– Mindkét telek az önkormányzat tulajdonában van, ezért azt tervezzük, hogy a kettőt összenyitjuk. Jelenleg a neszmélyi helytörténeti kiállítás épülete mellett található vásárteret használja a település és a lakók a különböző eseményekre, találkozóhelyre. Azonban az nagyon kicsi. Ezért az önkormányzat már régóta tervezi egy új park létrehozását, amit most a pályázatnak köszönhetően végre megvalósíthat – magyarázta a polgármester. Hozzátette: ha minden a tervek szerint halad, az új közösségi parkot ősszel vehetik birtokba a neszmélyiek. A park Leader-pályázatból és települési önerőből valósulhat meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában