Borünnep

2023.05.22. 18:24

Így fogyott a kakaspörkölt és mellé a szőlőből készült nedű az 5. Etei Borünnepen

Az Etei Borbarát Kör immáron ötödik alkalommal szervezte meg borünnepét. A látogatók páratlan környezetben, az Etei Pincesoron ismerkedhettek meg a finom nedűkkel.

Kemma.hu

A borünnepen egyszerre élvezhették a látogatók a finom nedűt és a panorámát

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Rotyogott a kakaspörkölt, készültek a különleges ízes palacsinták, na és persze folyt a bor az etei borünnepen. A Nyitott pincékben lehetőség volt borkóstolásra, megismerhették a pincék múltját és kínálatát. Lehetett nótázni, jókat enni, vagy egyszerűen csak élvezni az etei pincesor varázslatos hangulatát és csodálatos kilátását. Emellett a gyermekeket ugrálóvárral várták. Tizenöt pince kínált finom borokat a látogatóknak, borosgazdák mellett hobbiborászok is csatlakoztak a programhoz. Idén egy új, kedves kezdeményezéssel állt elő Tatai Ferenc, az Etei Borbaráti Kör elnöke.

– A nyolcvan év feletti eteieket, akik tősgyökeresek és szőlőtermelők voltak meghívtuk pörköltre és legalább két pohár borra. Nagy örömmel mentem el hozzájuk és adtam át nekik a meghívót – mondta az egyesület elnöke.

Irsai Olivér, Ottonel muskotály, olaszrizling, kékfrankos, Solaris, sauvignon blanc – csak néhány szőlőfajta, amely Tatai Ferencéknél is megtalálható. A hármas dűlő páratlan kilátásának köszönhetően pedig egyszerre élvezhették a látogatók a finom nedűt és a panorámát.

– Van az egésznek egy jó kis lelkülete, kint a jó levegőn eltölt mindenki egy kellemes napot – emelte ki ifjabb Tatai Ferenc, aki édesapja nyomdokaiba lépett.

Ete híres a vendégszeretetéről, amelyet ottjártunkkor is megtapasztalhattunk. Mindenkinek volt hozzánk egy kedves szava, története és példátlan vendégszeretete.

– Etén még a kerítés is kolbászból van, ahogy szokták mondani – kezdte mosolyogva Gyüsziné Rohonczi Anita, a település polgármestere – ha idejön valaki, mi mindig szívesen fogadjuk. Most is, ha bárkihez bemennek a pincesoron, ott nem fognak csalódni az etei emberekben. Süteményekkel készülnek és finomságokkal készülnek.

Az esti órákban a központi sátornál retró diszkóra várták az érdeklődőket. Az Etei Borbaráti Kör töretlenül azon dolgozik, hogy minél több emberrel megismertesse a település szőlészetének, borkultúrájának múltját és jelenét. S remélik, egyre több fiatal választja hivatásának ezt a nemes szakmát.

 

Címkék#ünnep#bor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában