2023.05.18. 15:20
Fáznak a tömblakásokban élők - így lehet visszakérni a fűtést Tatán, Tatabányán is
Extrém hideg az idei május, fáznak a tömbben élők Tatán és Tatabányán is. A távhőszolgáltató azonban már régen lekapcsolta a fűtést, a visszakapcsolást pedig külön kellene kérni.

Májusban már hiába tekergetjük
Mindössze 17 fokot mutat a szobai hőmérő Tatán, a Május 1 úti, második emeleti tömblakás nappalijában. A nyugdíjas Ildikó vastag pulcsiban, lábára pokrócot terítve olvas a fotelban. A Kemma.hu-nak elmondta, hogy nyugdíjasként, ebben az esős időben sokat van otthon, de bizony a lakásban sem szívesen veszi le a kabátot.
A téli takaró is újra előkerült a szekrényből, mert éjjel még ennél is hidegebb van. Mint azt a szépkorú elmondta a fűtést május elején zárták el, pont a lehűlés előtt pár nappal.
– A meleg áprilisi napokon végig ment a radiátor, az ablakokat ki kellett nyitni, hogy ne legyen annyira meleg. Aztán lekapcsolta a távhő a meleget, és rá pár napra megérkezett a hideg. Már évek óta így megy – mondta Ildikó, aki a távhőt biztosító Tata Energia Kft. ügyfélszolgálatával is beszélt már.
– Azt mondták, hogy a mi tömbünk több épülettel közös csomóponton van, így csak akkor tudják bekapcsolni újra a fűtést, ha az összes érintett tömb közös képviselője kéri a szolgáltatást. Egyébként meg hétvégére felmelegedést mondanak, úgyhogy ezt a két napot bírjuk már ki – panaszkodott a nyugdíjas, akinek barátnője a Keszthelyi tömbök egyikében lakik, ahol már két napja újra melegek a radiátorok.
Az Új úti tömbökben is hidegek a fűtőtestek. A lakók azt mesélték, hogy már pulóverben alszanak, annyira hideg van este. A kiteregetett ruhák is csak két nap alatt száradtak meg.
Tatabányán sem jobb a helyzet. Olvasóink jelezték, hogy náluk is hideg van a tömblakásban. A Béla király körtéről, a Mártírok útról és az Ifjúság útról is kaptunk üzenetet, hogy már a hősugárzókat is bekapcsolták, hogy ne fázzanak.
A T-Szol tájékoztatása szerint Tatabányán a fűtési szezon május 4-ével ért véget, annak meghosszabbítására, vagy a fűtés vissza kapcsolására itt is az egy fűtési rendszerről ellátott társasházi közösségek egybehangzó írásos jóváhagyására van szükség. Azonban ha ez megvan és beküldték a szolgáltatóhoz, akkor már három órán belül újra beindulhat a fűtés.