Repülőnap

2023.05.05. 08:51

Ezreket csábítottak Kecskédre és a levegőbe a vadászpilóták és a géplegendák +fotók

Hatalmas érdeklődés mellett szervezték meg a családi sétarepülő hétvégét. Három nap alatt több mint 10 ezren szerették volna kipróbálni, milyen érzés legendává válni. Az adrenalinfüggők vadászpilótával repülhettek, de katonai akadálypálya és Süsü is várta a kecskédi repülőtérre látogatókat.

Wágner Zsanett

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Ahogy arról beszámoltunk, a minap újra benépesült a kecskédi repülőtér. 2020 és 2022 után az idén is vármegyénkbe látogatott a Legendák a levegőben csapata és most is legendás számokat produkáltak. Minderről meséljen Vécsei Misi főszervező, akit a statisztikai adatok miatt hívtunk segítségül. 

– Az időjárásra sem lehet panaszunk, hiszen a szombati eső közeli időjárást felváltotta a napsütés és semmi akadálya nem volt annak, hogy ragyogó három napot töltsenek együtt a repülés szerelmesei. Másrészről pedig az érdeklődés is kifogástalan volt, több mint 10 ezer látogatónk volt – vont mérleget a főszervező, aki szerint nem kérdés, hogy jövőre ismét tiszteletüket tegyék a kecskédi repülőtéren. 

Sokan érkeztek pokróccal a kézben, majd földre kuporodva szemlélték a légi eseményeket. Érdekességnek számított az Autogiro, ami félig helikopternek, félig pedig repülőnek minősített légi jármű. A közönségkedvenc a Robinson 44 típusú helikopter volt, ami nemcsak látványában volt gazdag, hanem utasokban is. A legtöbb jegy itt fogyott el, annak ellenére, hogy hatperces utazás várt az érdeklődőkre. A többi gépmadár tovább, tíz percen át rótta a köröket a levegőben. Ez az idő bőven elég volt megcsodálni madártávlatból a Vértes erdeit, valamint a közeli városok közül Tatabánya és Oroszlány nevezetességeit. 

Amikor az égi képződmények engedték, felhőrepüléssel kedveztek a reptérre látogatóknak. Az adrenalinfüggőket a bajai Németh Zoltán nyugdíjas vadászpilóta invitálta egy-két körre, míg a 12 személyes AN-2-es típusú repülő és egy Cessna is várta utasait. Egy-két repülés között Nagy Jenő „Zsenya” ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a további lehetőségeket, sőt a moderátor szerepét betöltő egykori vadászpilóta felhívta a figyelmet egy különleges vendégre. A nagy, zöld és repülő plüssfigurára. 
– Régóta emblematikus figuránk Süsü, a sárkány. Aki természetesen nem érkezett üres kézzel, cukorkát osztogatott a gyerekeknek – zárta szavait Vécsei Misi főszervező. 

Nemcsak a repülőké volt a főszerep
Kecskéd környékén futótűzként terjedt a híre a szezon­nyitó sétarepülésnek. Aki felnézett az égre, rögtön tudhatta, hogy rendezvény van a reptéren. Megannyi élmény várt a családokra: honvédségi toborzósátor, katonai hagyományőrzők, gyermekjátszók és kézművesek lepték el a repülőteret a földön. Azok az apróságok sem távoztak üres kézzel a rendezvényről, akik koruknál, vagy bátorságuknál fogva maradtak a földön: szüleiktől emlékbe kaphattak egy-egy gépmadarat, persze annak kicsinyített mását. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában