Gyűlés

2023.05.21. 21:31

Albérletként is kiadhatják a jelenleg galambfészekként üzemelő kömlődi iskolát

Címkék#gyűlés

Csekély volt az érdeklődés a falugyűlésen, és még annál is kevesebb a hozzászólás.

Kemma.hu

Összesen 14 kömlődi ment el, a falugyűlésre, és három hozzászóló képviselte a közt

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. P.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, az iskola épületének értékesítésére szeretett volna felhatalmazást kérni Bogáth István polgármester, ami miatt falugyűlés hívott össze pénteken, ugyanakkor a kömlődi falugyűlésen csak 14 embert érdekelt, mi lesz az iskolaépület sorsa. A tárgyalás jó volt arra is, hogy az iskola ügyét érintő szóbeszédnek elejét vegyék és minden felmerülő ötletet szívesen fogadtak az önkormányzati ingatlannal kapcsolatban.

A fórumot az érintett épület aulájában tartották, amiben oktatási intézmény helyett öt éve csak kultúrközpont működik. Tizennégyen jelentek meg a média képviselőin és a helyi grémium tagjain kívül. Ugyan több hozzászólás is volt, hárman is kifejtették nézeteiket az üggyel kapcsolatban, ám ez sem vezetett végleges megoldáshoz.

Az iskolai működtetést elvetették a megbeszélésen, miután az újranyitás idei próbálkozásai is meghiúsultak, így a fórum teret adott volna a kétszintes intézmény további sorsát illető döntésnek. Sürgősen pontot kellett volna tenni az iskolaügy végére, ugyanis öt éve nem fűtik az épületet, a gázkazánok elavultak, a nyílászárók többsége csereérett, több helyen beázik, ráadásul a felső szintet teljesen tönkretették a befészkelt és elszaporodott galambok.

Visszakanyarodva a fórumon elhangzottakhoz: egyesek szociális intézmény létesítésében látják a jövőt, bár a kivitelezés jelentős anyagi terhet róna a falu vezetésére. Mások pályázati forrásokban és albérletek kialakításában látnak megoldást. Mint elhangzott, az épület külső szigeteléséhez és a nyílászárók cseréjéhez legalább 180 millió forintra lenne szükség.

Bogáth István végül felvázolta az eladást is, amit úgy tűnik, fájó szívvel, de meg kell hozni a közeljövőben. A településvezető cáfolta a faluban terjedő hírt, miszerint az egyházé lenne az épület. Az ingatlan továbbra is az önkormányzaté, amely a majdani eladás bevételéből egy másik kulturális termet építtetne. De ezek még csak tervek, ami biztos, hogy a volt iskolai bútorokat egyházi iskolának ajánlották, Kárpátaljára.

A kérdés tehát továbbra is fennáll: ki veszi meg az épületet és a falu lakói áldásukat adják-e az értékesítésre? Mert, miként a polgármester fogalmazott, kevésbé hihető, hogy a lakosság töredékét érdekli csupán az iskolaépület jövője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában