Koncertélmény

2023.04.26. 11:00

Tardosra jött feltöltődni Hobo

Tardoson lépett fel Földes László Hobo. A művész ezúttal József Attilának, Jim Morrisonnak, valamint Vlagyimir Viszockijnak állított emléket műsorával.

G. D. V.

Az ingyenes rendezvényre regisztrálni kellett

Forrás: beküldött

A Déryné Program keretében Földes László, Hobo látogatott a Gerecse völgyébe, Tardosra. A Hármasoltár című estre tavaly „nevezett be” az önkormányzat. A várható nagy érdeklődés miatt az egyébként ingyenes előadásra regisztrációhoz kötötték a részvételt.

Csabán Tibor, a helyi szervező elmondta, hogy „papíron” 100 fő jelentkezett, de sajnálatára csak háromnegyed ház várta a Kossuth-díjas előadóművészt a Közösségi ház színháztermében. Minden korosztály a tiniktől a szépkorúakig képviseltette magát a nézőtéren

– Míg egy évvel ezelőtt József Attilát idézte meg Hobo, addig ezen a szép tavaszi napon nagy költőnk mellett Jim Morrisonnak és Vlagyimir Viszockijnak is emléket állított a műsorban. Mindhárom géniusz sokat írt a szabadságról, és sajnos abban is hasonlítottak egymásra, hogy fiatalon távoztak közülünk. A műsorban felváltva hangzottak el dalok és versek – mondta a szervező, aki szerint az előadás 80 perce nagyon gyorsan elillant.

Tardos Hobo
Földes László Hobo
Forrás: beküldött

Földes László a rendezvényen elárulta, hogy zsinórban ez már az ötödik fellépése volt. Számára ezek, a kisebb településeken előadott műsorok jelentik a feltöltődést, az igazi élményt, a motivációt a további fellépésekhez. A nézők közül sokan maradtak és beszélgettek Hoboval, aki sztorizott és egyébként már a program előtt is szívesen elegyedett szóba az érkezőkkel. Természetesen a dedikálás sem maradt el, a legkülönbözőbb ereklyéket, a bakelit lemezek borítóitól a könyveken, régi koncertjegyeken, cd borítón át a nézőn lévő pólóig mindent aláírt a művész. 

 

Címkék#Hobo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában