Könyvbemutató

2023.04.04. 08:30

Generációs problémákra hívja fel a figyelmet az elsőkönyves író

Szarka Károly Az én hibám című könyvét mutatta be a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban. A szerző első kötete generációs problémákra hívja fel az olvasók figyelmét.

K.D.

Szarka Károly mutatta be könyvét a könyvtárban

Fotó: K.D.

– A könyvemet generációs regényként szokták definiálni, de egy barátom szerint inkább egy generációs regénynek álcázott, irgalmatlan kocsmatúra – fogalmazott Szarka Károly. A könyv főszereplője, Fecske ugyanis a stresszt sok esetben itallal igyekszik levezetni, rengeteg kocsmát megjárva.

A szerző hozzátette, a könyv szorongásokról, egzisztenciális és munkahelyi problémákról, párkapcsolati, lakhatási gondokról szól, egy olyan halmazról, amely sokakat érint a húsz-negyven év közötti korosztályban, rosszabb esetben pedig azután is. Főként nekik ajánlja a könyvet, de jó visszajelzés volt számára, amikor egy idősebb olvasó azt mondta neki, végre megértette, hogy a gyerekeinek milyen gondjai vannak. Legjobban annak örül, ha a vele egykorúak mondják neki azt, ők is voltak hasonló helyzetben, és megnyugvást ad nekik, hogy más megjárta azt az utat, amit ők.

Az alkotásról elmondható, önéletrajzi ihletésű, hiszen Fecske az íróhoz hasonlóan mosonmagyaróvári, illetve mindkettejüknek volt telemarketinges munkája. Erről a munkáról úgy vélekedett, rendkívül utált szakma az emberek körében, mert olyan termékeket kell ráerőltetni az emberekre, amelyeket nem biztos, hogy megvennének. Bár a szerző magából indult ki, de azokat az eseményeket igyekezett bemutatni, amelyek esetleg mások életében is fontosak lehetnek, hiszen úgy gondolja, ez a szépirodalom lényege. A könyv vége nyitott marad: az olvasóra van bízva, hogy Fecske élete merre halad tovább.

Szarka Károly a hétköznapokban szerkesztőként dolgozik, korábban kulturális újságíróként is tevékenykedett, kritikákat, irodalmi tudósításokat, interjúkat írt. Szívesen lenne főállású író, de ez csak keveseknek adatik meg. Ennek ellenére a szerkesztői munkát is nagyon szereti, ez a szakma az írás során is segíti, a saját szövegén is tudja kamatoztatni. Már két másik könyv terve is megfogalmazódott benne.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában