Fesztivál

2023.04.28. 17:10

A Tankcsapda és Majka után a Valmar és az R-GO jön a Monostori erődbe

Nagy nevekkel folytatódik Komáromban az Erődfeszt.

K. D.

A Tankcsapda most is nagy sikert aratott Komáromban

Forrás: 24 Óra

Fotó: Kovács László

Pénteken 18 órától a Valmar, majd 20 órától az R-GO koncertjével kezdődik, de fogalmazhatunk úgy is, hogy folytatódik Komáromban az Erődfeszt.

A komáromi Monostori erődben arra számítanak, hogy az idén is több ezren látogatnak el az Erdőfeszt koncertjeire. Bizakodhatnak is a szervezők, ugyanis az úgynevezett 0. napon rengetegen voltak kíváncsiak a Tankcsapda, majd Majka fellépésre is.

A Tankcsapda számára egyébként nem ismeretlen a Monostori erőd, ugyanis fellépéseiken túl 2008-ban a Köszönet doktor című klipjüket is a műemlék falai között forgatták. Arra, hogy miként emlékeznek erre a Tankcsapda zenészei, későbbi interjúnkból derül majd ki.

Az Erődfeszt további programja
Péntek 18 óra: ValMar. 20 óra DJ Dominique. 20.30 óra: Szikora Róbert és az R-Go. 0 óra: Klapkaréna – Rezidens: Dj Miller (Nemazalány, Yamina, Bruno x Spacc, Dj Szecsei).
Szombat 17 óra: Dj Dominique. 18 óra: Neoton Família sztárjai. 20.30 óra: Demjén Ferenc.
0 óra: Klapkaréna (Fergeteg Party Dj Dominique-kal).
Vasárnap 18 óra: Manuel. 20.30 óra: Rúzsa Magdi. 0 óra: Klapkaréna – Rezidens: Dj Miller (K.Kevin, Rico x Miss Mood, Newik, Willcox).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában