2023.03.07. 16:00
Régi mosógépet is kihúztak a fiatalok a fák közül Annavölgyön
Futball labdákat, gumiabroncsokat, kibelezett magnókat, sőt, még egy kék dinoszauruszt is rejtett Annavölgyön a vízmű mögötti domboldal, amelyet mintegy harminc lelkes önkéntes tisztított meg a rengeteg hulladéktól. Egy tévhit is megdőlt, hiszen aki egyszer részt vesz egy szemétgyűjtő akcióban, az nem feltétlen válik az illegális hulladéklerakás elleni harc mintapolgárává.
Összefogott Annavölgy, megtisztították környezetüket
Fotó: W.P.
Megannyi szitokszó hagyja el az ember száját, ha megdöbben egy-egy szemetesebb helyszín láttán. Nem volt ez másként a községben sem, ahol az önkormányzat és a könyvtár közös szervezésében az önkéntesek a kultúrház közelében található kis domboldalt vették célba.
Arra bizony nem jöttünk rá, hogy hány év termése várt a jelenlévőkre, egy helyi férfi azonban elárulta, hogy ha egy területet megtisztítanak, akkor kis túlzással már másnap megjelennek ott az első sörös dobozok, chipses zacskók és kisüvegek.
– Nézzétek, a hóvirág is kivirult, miután összeszedtük körülötte a szemetet – mondta egy hölgy, aki felfigyelt arra, hogy a belógó ágak között átszűrődő fény éppen a védett növényt világította meg.
Bánhidi József polgármester mellett többek között a könyvtárba járó gyermekek, a szülők, egy rövid ideje a településen élő család és egy szépkorú hölgy is részt vett az akcióban. A szemétgyűjtés közösségépítő ereje abban is megmutatkozott, hogy a fiatalok közös erővel húztak ki egy mosógépet a deponálóhelyre.
A felhozatal roppant változatos volt, az autólökhárítótól és ablakkerettől kezdve a bontatlan kakaón át a temérdek szappantartóig, a bezacskózott plüssjátékokig és a fára dobott, mára rongyosra szakadt szőnyegig minden előfordult a terepen. A legnagyobb megdöbbenést mégis egy megkülönböztető mellény keltette, melyen a következő felirat állt: „Országos Szemétgyűjtési Akció 2011”. Valószínűleg, aki több mint egy évtizede tett valamit a természetért, később mégis könnyedén felrúgta az aranyszabályt…
Az annavölgyiek számára egyébként nagyon fontos, hogy rendezett legyen a környezetük, ezért minden évben ahogy beköszönt a tavasz, úgy a kánikuláig több szemétszedés is van, folyamatosan tisztítják a települést.
– Sajnálom, hogy nem minden embertársunknak fontos a környezetünk tisztasága, de remélhetőleg az illegális szemétlerakók megszüntetésével egyre kevesebben hordják majd a hulladékot a természetbe – mondta Hidasiné Nánási Nikolett, az akció egyik szervezője.