A szőlő ezer arca

2023.03.28. 07:00

Ki szeretné nevelni az utódját az esztergomi borlovagrend pro vino érdemérmese

Polhammer László tavaly csinálta meg az 57. önálló szüretet, szakmai tudása az elmúlt évtizedek alatt jelentősen bővült. Burgenlandi élményeiről és a versenyekről is kérdeztük.

Walczer Patrik

Polhammer László szerint nincs jó és rossz gazda, hiszen a legjobb borász a természet

Forrás: 24 Óra

Fotó: W.P.

Ezer arca van a szőlőnek, melyet mind ismerni nem lehet. A metszőolló a legjobb kulcsa a borospincének

– vallja Polhammer László, a Vinum-Ister Granum Regionis Borlovagrend nagymestere, akit tavaly a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének legmagasabb rangú elismerésével, a Pro Vino Érdeméremmel tüntettek ki. A díjazottal burgenlandi élményeiről és a versenyekről is beszélgettünk.

– A település az 1700-as évek elejére egy elnéptelenedett faluvá vált, ugyanis a szomszédos Neszmélyen lévő török helyőrség évtizedeken át dúlta a térséget. A község eredeti lakosai református vallásúak voltak, akik elmenekültek innen – kezdte egy kis történelemmel a beszélgetést Polhammer László, aki rögvest rátért a családi históriára.

Úgy gondolja, hogy Süttő földrajzi adottságai mindig is nagyon jók voltak, ebben nagy szerepet játszott a folyóparti elhelyezkedés is. Elárulta, hogy ősei is a 18. században a Dunán érkeztek meg ebbe a térségbe és találtak rá az üres falura. Le is telepedtek, majd katolikus vallásra tértek át.

Gyermekkori emlékeim szinte kivétel nélkül a szőlőhöz és a borospincéhez köthetők. Tizenhárom éves voltam, amikor édesapám lábát elvitte a trombózis. Nekem kellett elvégeznem helyette a munkát, ami nem volt egyszerű, de szeretettel és tisztelettel dolgoztam

– idézte fel. Tavaly csinálta meg az ötvenhetedik önálló szüretet, szakmai tudása az elmúlt évtizedek alatt jelentősen bővült. Polhammer László mesélt arról is, hogy 1972-ben Sopronban volt katona, technikusként dolgozott a seregben, ő felelt az elektromos rendszerek működtetéséért.

– Fertőrákosnál helikopterrel szárították a napraforgót, a művelet során a szél miatt megsérültek az ausztriai Fertőmeggyesen található szőlők. Hogy ne legyenek diplomáciai bonyodalmak, a minisztériumon keresztül egy delegáció ment ki, hogy az osztrák kollégákkal közösen felmérjék a károkat. A csapatnak én is tagja voltam, én vágtam át a kerítést, hogy a csapat a legnagyobb titokban, civil ruhában átmehessen – árulta el.

A látogatáskor meglepetésként érte, hogy akkoriban nem volt fejlettebb népi kultúra Ausztriában, mint nálunk. Sok házban még hűtőszekrény sem volt, de a szőlőtermesztés tekintetében azért előrébb jártak. Ott találkozott először az Amerikából származó egyesfüggöny-művelési móddal, melynek lényege, hogy a fürtök fentről lógnak lefelé. Mikor hazatért, büszkén mesélte el otthon a tapasztalatait édesanyjának, aki ennek ellenére maradt a hagyományos szőlőművelés mellett.

Polhammer László megjegyezte, hogy a mai süttői futballpálya feletti földeket az ősei még a nagy filoxéra járvány idején kapták meg az esztergomi érsekségtől, a papi szántóföldek egy részét átadták a lakosságnak művelésre. Az egyház ugyanis látta, hogy nem jönnek be az adók, amelynek egyszerű oka volt: az eredeti süttői szőlők Bikolpuszta felé voltak, amit tönkretett a filoxéra.

Én a felmenőimnek odaadott földeken töltöttem a gyermekkoromat. Húszéves koromban, a kisajátítás elkerülése érdekében egy részét be kellett építenem. Ott neveltem fel a gyermekeimet, később aztán a telek hátsó részében a lányomnak is megépítettem egy házat

– mondta. A kötelező katonai szolgálat teljesítése után az esztergomi ÁFÉSZ-nál, majd rendszerváltásig az Esztergomi Úszófalu Halászati Termelő Szövetkezetnél dolgozott. Aztán 1989. március első hetében kiváltotta vállalkozói igazolványát és egészen a közelmúltig, nyugdíjba vonulásáig egészen egyéni vállalkozóként dolgozott.

Mindeközben a süttői közéletben is fontos szerepet töltött be, ugyanis 1985-ben egy baráti kör alakult a községben, ami felvette egy hasonló adottságokkal rendelkező helységgel a kapcsolatot. Így lett a burgenlandi Sankt Margarethen, magyarul Szentmargitbánya Süttő testvértelepülése. Az első bemutatkozó látogatáskor az eisenstadti esperes fogadta őt, aki még anyanyelven beszélt még magyarul.

Még mindig gyűjti a boroscímkéket

Polhammer László elmesélte, hogy édesapjáék öten voltak testvérek, közülük hárman voltak fiúk, akik mind iparosok voltak. Az egyik nagynénje kertészetet működtetett, a másik Kanadába költözött ki. Felesége esztergomi származású, de Kőszegen élt, végül Süttőn leltek közös otthonra.
A nagymester családcentrikus ember tartja magát, így élete egyik legjobb döntésének azt tartja, hogy a lánya is ott van a közelében. Szomorú amiatt, hogy megszakad egy generáció – hiszen gyermeke nem érdeklődik a borászkodás iránt – de titkon bízik benne, hogy unokája kedved kap a szőlőműveléshez. Polhammer László a mai napig aktív tagja a borlovagrendnek és hagyományához híven még mindig gyűjti a boroscímkéket.

– Az esztergomi úszófalunál volt egy állatorvos, Dr. Kiss Géza, aki azután jött fel hozzám, hogy hazaérkeztünk Sankt Margarethen-ből. Rögtön érdeklődött, hogy a kacsaúsztató tó még megvan van az osztrák falu közepén? Így tudtam meg, hogy a doktor a két világháború között cseregyerek volt az említett településen – idézte fel.

Polhammer László mesélt arról is, hogy 1988-ban Darázsfaluba (németül: Trausdorf an der Wulka), a helyi kis repülőtérre látogatott II. János Pál pápa és barátaival neki is lehetősége nyílt arra, hogy részt vegyen a rendezvényen. Azon a helyen találkozott a különleges közösségi kolóniával. A falu lakóinak alig volt önálló pincéjük, de mindenkinek megvolt a saját szőlője, és szövetkezet formájában készítettek borokat. Egy koordinátor vezetésével központilag dolgozták fel a termést, a gazdáknak nyilatkozniuk kellett, hogy vissza akarják-e kapni a mustot vagy sem és hogy egész évre ütemezve hány palack szűrt bort kérnek.

A bor egységes volt, az az egy fajta az egész településé volt. A meztelen üveget mindenki felcímkézte magának és olyan szeretettel kínálták, mintha a saját nedűjük lett volna

– tette hozzá. Később az eisenstadti esperes segítségével eljutott Klosterneuburgba is, ahol részt vehetett egy rövid szakmai kurzuson is. A burgenlandi magyarsághoz ezután még évekig kijárt, versenyekre is elhívták őt. A későbbiekben aztán otthon építette a karrierjét: például a faluban ő rendelkezett először borszőlővel és elsőként ő hozatott acéltartályokat Olaszországból. Emellett huszonhét éve ő szervezi a süttői borversenyeket is.

– A borlovagrendekhez fűződő kapcsolatom is Burgenlandban kezdődött. 2001-ben Eistenstandba jártam ki kurzusba, egy évvel később az Európai Borlovagrend tagjaként a bécsi Stephansdomban avattak fel. Később áthelyeztek a dunaszerdahelyi legátusba, ahol Bartalos Gyulával kezdtük el az Európai Aranyérmes Borok Versenyét, amit azóta kétévente rendeznek meg. A nemzetközi szervezetnek a köztes években az ausztriai Graz-ban is volt megmérettetése, ahol Othello szőlők versenyeztek. Ott találkoztam egy horvát származású termelővel, akinek két hektárnyi Othello-ja volt, amelyet Amerikába adott el borként. Mi itt ezt el sem tudtuk képzelni, hogy a tengerentúlra bort küldjünk ki… – mondta.

Polhammer Lászlót két évig vendégként járt az esztergomi Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrendhez. Aztán az elnökség megszólította, felkérték és végül csatlakozott is a szervezethez, 2014-ben 99 százalékos támogatással nagymesterré választották. Akkor anyagilag rosszul állt a borlovagrend, azóta tudatos gazdálkodással rendbe rakta a pénzügyi helyzetet.

– Úgy gondolom, hogy nincsen jó, meg rossz borosgazda, hiszen a legjobb borász a természet. Nem lehet előre kiszámolni, csak felbecsülni lehet, hogy mekkora hőösszegre és talajteltségre van szüksége a gyümölcsnek. A szőlőművelők nagy terhet vesznek a nyakukba, mert ezt a munkát csak abbahagyni lehet, befejezni nem – jelentette ki.

A nagymester a tavalyi esztergomi Hídünnepen vehette át a Pro Vino Érdemérmet. Felidézte, hogy a rendezvény előtt az országos szövetségtől azzal az ürüggyel keresték, hogy eltűnt a személyi törzsalbumból az önéletrajza. Végül meglepődött és utólag jött rá, hogy az életutat a méltatás miatt kérték be tőle.

Mindig is éltem és haltam a borlovagrendi mozgalomért, sosem éreztem tehernek, ha kell 24-ből 24 órát dolgozok a közös célért. Úgy gondolom, hogy a közösségben rejlik az erő és csak azáltal produkálhatunk eredményt

– mondta. Polhammer László beszélt régi vágyukról, a saját borlovagrendi székházról, amely mellett a néhai eredeti esztergomi szőlőfajtákból hoznának létre génbankot. Az elképzelések eddig több okból nem valósultak meg, de bízik benne, hogy idővel lehet saját otthonuk. Bár szinte elképzelhetetlen, de szerinte fontos lenne az is, hogy Esztergom visszakapja a 20. század eleji rangját, amikor a Vaskapu-hegyen még Európa szerte jegyzett helyi borokat termeltek.

– Hamarosan lejár a második elnöki mandátumom és ki szeretném nevelni az utódom. Igyekszem leülni a fiatalokkal, hogy továbbadhassam nekik mindazt a lexikális tudást, amelyeket a szüretek során, a szakmai kurzusokon, illetve a növényvédelmi előadásokon megtanultam – jelentette ki.

Hozzátette: ahol emberek vannak, ott mindig nehéz igazságot tenni, de azt vallja, hogy tisztességesnek kell maradni, ami hosszabb távon kifizetődik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában